Van-e tárgykultúra?

“hagyd örökűl ha kihúnysz”

Van egy olyan kérdésem, mint az ebookos etikás volt - amit mint kiderült a NYT is feldolgozott - azzal a különbséggel, hogy erre nincs kész válaszom. Mi az a mostani használati tárgyaink közül, azok közül, amik meghatározzák a kort, a mindennapokat, az, ami még harminc év múlva is értéket fog jelenteni?

Mondok példát, hogy mire gondolok. Az elmúlt években megjelent borotválkozásgeekek - igen, van ilyen - ölik egymást az állítható pengefeszességű, Fat Boy becenevű, a hatvanas évek legjobb technikájának számító borotvakészülékekért. Az öreg erősítők árát még mindig megkérik, egy jó hangfal, jó fejhallgató is érték. Teljesen normális, hogy órát örököl az ember, a nagyapám zsebórája otthon ketyeg a fiókban. De ilyen mondjuk a könyvtár is.

Ha megfigyelitek, a fentiek mindegyike valami régi tevékenységhez tartozó, kiforrott technológia. Ezért érzem cselesnek, jövőbenézős jósolgatósnak a kérdést, mert a személyi számítástechnika alig harminc éves, és nagyon jól tudjuk, hogy ma egy tízéves masináért egy zacskó mogyorót se adnak.

Próbáltam fent nem olyan a gondolkodásba beépült csúcsmárkát írni, mint a Leica, aminek mindenkori ára az eszméletlen magas. Nem Mont Blanc töltőtollat, hanem olyasmit, ami jobban része a mindennapoknak, igényes használati tárgyak. Válasznak elfogadom a nagy brandek termékeit is. Lehet az iPad 2040-ben olyan őséginek érzett, de irigyelt kincs, mint ma egy Pulsar LED óra?