Poszthumánok meg hangágyú

Nagy kaland, megint írtam olyan rovatokba, ahová nem vagy alig szoktam. Blörbök és képek jönnek.

Az SF irodalom csodagyerekként – de legalábbis fiatalemberként – berobbanó Hannu Rajaniemi regénye mégis olyan ötletparádé, ami eszünkbe juttatja, hogy miért iszonyatosan jó sci-fit olvasni. (Emberarcú transzhumanizmus @ Kötve-fűzve)

Nem a megfelelő kép él az emberekben a tudományról - világosodtam meg az egy hétre kutatóhajóvá alakított Aqua Pannonia tatfedélzetén ülve. A laboratórium csendjében dolgozó fehér köpenyes embereknek nyoma sincs, pedig az alapkutatás ott történt a szemeim előtt. Olyan alapkutatás, aminek erős benzinszaga van, és az üvöltő motorhangról lehet felismerni. (Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét @ [origo] Tudomány

Mi lesz a világgal, ha jön a nanonyomtató

Egy nincstelen, zűrös családból érkező kislány megkapja a kor legkreatívabb, legszemélyesebb oktatóeszközét, a hozzá kapcsolódó virtuális színészt, aki mesét mond és tanítja a kislányt. A kérdés csupán annyi, elég-e az eszköz ahhoz, hogy a lány eligazodjon a merev új atlantiszi kultúrában és boldoguljon a tucatnyi furcsa klán által benépesített világban?

Írtam a Kötve-fűzvére, az [origo] könyvblogjára Neal Stephenson mostanában megjelent Gyémántkoráról. Van benne OLPC, kis cyberpunk siratás, Jetsons, és az, hogy megint itt egy regény, amit Stephenson képtelen volt jól befejezni.

Ezeket a mindenhol megjelent recenzióimat lassan visszaplántálom már ide is. Senki ne lepődjön meg, ha felbukkan.

Hebrewpunk (kritika)

(…) Lavie Tidhar első novelláskötete, a HebrewPunk, amelyben a szerző újramixeli a mítoszokat, hiedelemvilágot, babonákat. Náci vadász zsidó vámpírok, végtelen életüket a cyberpunk hősökhöz hasonlóan magánzó problémamegoldóként töltő cádikok és bölcs rabbik elevenednek meg a novellafüzér lapjain. A keresztény szimbólumok mellé bekerülnek a zsidósághoz kötődők, megjelennek a héber kifejezések, közelebb kerülünk egy másfajta zsidó–keresztény világhoz.

Lavie Tidhar Hebrewpunk kötetéről írtam az SFMagra.

Doctorow meg az ő hordója

Cory Doctorow úgy írta meg a 9/11-es támadás utáni évek egyik legfontosabb SF művét, hogy az még csak nem is igazán jó. Remek kézikönyv ahhoz, hogyan kell létező, vagy könnyen megalkotható eszközökkel polgári engedetlenséget szítani; leírás arról, mit tehet meg az USA a polgáraival és mit nem; és tökéletes ajánló néhány alapmű és több tucatnyi Wikipédia oldal elolvasásához.

Húztam, halasztottam, amíg lehetett a Kis testvér galaktikás kiadásának kritikáját, de végül csak meg kellett írni. Az alapvetően szórakoztató, csak az én ízlésemnek túl sokat prédikáló Doctorow regénynek nem tett jót a fordító, és a hiányos szerkesztés. Hogy ezeknek ellenére miért kell mégis elolvasnotok, azt az SFPortálon mondom el.