Indiana Jones és az egy marék pixel

Már a pénteki játékajánlónk - amiben amúgy sikerült összekevernem Indiana Jones-t James Bonddal - írása közben is sejtettem, hogy a Spelunky jó lesz ingyenjátéknak. Fél óra ugrálás, ostorcsattogtatás és aranybálvány-rablás után is látszott, hogy igen remek platformert rakott össze Derek Yu.

spelunky1

A harmadik végigjátszott óra után már világos volt, hogy a Spelunky nem egy jól eltalált ugrálós játék, hanem egy gyönyörűen lecsiszolt, átgondolt, piszkos nehéz platformer-kalandjáték hibrid. (Az okosak szerint platformer-roguelike.) Lehet, sőt ajánlott is, tárgyakat gyűjtögetni, amik segítik a túlélést. Ezek egy részét felveszi a karakter, esetenként akár egymásra is, mint a rugós- és a szöges cipőt. A másik felük viszont a kezében van, ami azért különösen kínos, mert ebből úgy tűnik, csak egy lehet. Ha elkezdünk szaladni a bálvánnyal, kristálykoponyával, veszélyben-lévő-szőkével, akkor ott kell hagyni a fegyvert.

A halál nem kivételes dolog a Spelunky-ban, az maga a szabály. Kivétel az, ha a játékos életben marad. Meg tudnak ölni a ránktámadó lények, lezuhanhatunk, agyonnyomhat az aranybálványt védő nagy kőgolyó, felrobbanhat bomba, megehet pirahna vagy húsevő növény. A legszebb az egészben, hogy a leggyakoribb halálok a figyelmetlenség, utána jön az ügyetlenség, és nagy ritkán segít nekik a pech is. Amilyen mocskosul nehéz, annyira igazságos játék, ha valaki elcseszi, az én vagyok.

Abszolút mellékszál: hatalmas poén, ahogy a játék elején elmeséli a hős, hogyan került a barlangba. Három mondat, minden játékindításkor más és más, ugyanazon a kalandregény nyelven. A World of Goo alrendszereket felsoroló - “debating games as art” meg hasonló marhaságok - indítóképernyője volt ennyire vicces még.

Szovjetszkij szojuz meg a videojáték

November 7 alkalmából kerestem üdvözlő videót vörös kollégának és ez jött szembe. Az furcsa és lenyűgöző a videóban nekem, hogy teljesen természetesen rendezte egymás mellé a világháborús és a Red Alertes képeket a szerkesztő. Igazából nincsenek megkülönböztető jegyek, van fekete-fehér játékképernyő, színes valódi propaganda. Nem érzem ironikusnak azt sem, ahogy a retrofuturisztikus csataléghajót a kényszer szülte katyusa követi a képek között. Azt hiszem történelemszemlélet történik, azoké, akiknek a szovjet a RA másik frakcióját jelenti.

Egyébiránt érdekesek a kommentek is a maguk YouTube-os komment módján. Olyan kérdésekre próbál válaszolni, mint hogy lehet-e szépnek tartani a szovjet himnuszt ha magát a rendszert utálni illik. De ez mellékszál.

Invaders beépített roncsteleppel

A klasszikus játékok Flash-es újraírása hagyományosan nem az a téma, amire felkapom a fejem. A fent látható Physics Invader viszont iszonyatosan tetszik. Úgy hívja fel a figyelmet az alapul szolgáló Space Invaders világának egyik jellemzőjére - a fizika teljes hiánya -, hogy közben játszható marad. Sőt igazából szórakoztató is, ahogy időnként le kell túrni a visszazuhant lőszereket és az idegenek roncsait, hogy maradjon mozgásterünk.

Korábban hasonló próbálkozást a Retro Sabotage-on láttam, de az ő Invaders remixük egyszerhasználatos poénná vált miközben rámutatott a játék legyőzhetetlenségére.

(via IndieGames)

Irodalmi “remix”

Még mikor a Szabad Kultúrát olvastam jutott eszembe, hogy van jó példa a szereplők/törénet remixére a könyvben - Miki egér születése -, teljesen nyilvánvaló dolog a zene remixelése, irodalmi értelemben vett mix viszont nem hozatik példának. Kovács András Ferenc egy régebbi verse pedig kiabál érte, hogy példa legyen.

Az eredeti:

Vörösmarty: A Guttenberg-albumba

Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;
Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
És áldozni tudó szív nemesíti az észt;

Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
És eget ostromló hangokon összekiált,
S a zajból egy szó válik ki dörögve: “igazság!”
S e rég várt követét végre leküldi az ég:
Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.

1839. szeptember 5. előtt

és a “remix”:

Erdélyi iskolák falára

(Változat Vörösmartyra)Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha… Ha majd… Ha. Ha majd. Csupa majdha
-hamajd,
dadogás még
Most a világ – sose hidd: emberiségre javúl;
Lopni, hazudni tanulj, kimakogni, mi fáj, ne tanuld meg –
Írni, beszélni se merj, sem kiabálni, ha kell:
Légy anyanyelv menekültje, helóta, de senki se légy – így,
Újra bezárva betűk rácsai közt szabadon:
Ostoba, bármi lehetsz – csak becstelen, az ne, csaló se,
Töltse be szád a való vérröge: mondj igazat,
Mert idegen sem, pária sem vagy a szóban – a lelke
Ismeri mind, ki övé: kit köt erős türelem.

(in Költözködés, 1991)

Elgondolkodtató lenne bedobni egy irodalom szemináriumon - mostanában sajnos nincs ilyenem - hogy az intertextualitás (ez a hivatalos neve) és a djzés rokonműfajok. ;)