Tag: sf

Posted on

Hunyt mesterünk, Stanislaw Lem

Volt pénzem és volt pár üres órám, amit szobrozással kellett töltenem, beruháztam Stanislaw Lem DiLEMmák című könyvébe.

Intellektuális kalandnak szántam a kötetet, abból indultam ki, hogy Eco Gyufalevelekje nagyjából a legjobb dolog, ami egy Eco olvasóval történhet, valószínűleg a DiLEMmák is így működik. Ehelyett arra kellett rájönnöm, hogy Lem az utóbbi tíz év folyamatait már nem tudta hová tenni. Igazi modernistaként hitt a science fiction és a tudomány, a science fiction és a futurológia kapcsolatában, olyan elvekben, amiket a posztmodern nevetve vetett el. Horribile dictu a populáris, szórakoztató irodalmat olvassák a népek - például azt a Harry Pottert - szerelmes filmet csinálnak a Solarisból, és egész nap güzülnek az internet előtt, amitől ő pedig már 1996-ban óva intett.

A DiLEMmák inkább egy pesszimista öregember morgolódásai a meg nem értett világ felett, mint kulcs Lem science fictionjéhez. Ebben a minőségében persze érdekes olvasmány, de ugyanannyira szomorú is. Azzal tettem le a kötetet, hogy istenke nyugosztalja Lem bácsit, jó hogy meghalt.

Posted on

Gyűjtőmunka: hacker filmek

A cyberpunkkal kapcsolatban múltkor már megemlítettem - megint gülüszemű szörnyek rovat van - hogy a kiberpunk és a kiberkultúra közt érdemes lenne kapcsolódási pontokat keresni. A kutakodás során biztosan belebotlunk például a morális magaslaton helyet foglaló, mégis a társadalom perifériáján lévő Hacker figurájára.

Azt most hagyjuk, hogy ez a figura például teljesen szembe megy a gibsoni hősietlen hősökkel.

Gyanúim szerint azonban több ilyen jellemzőt is találhatunk. Ennek bizonyítására futtattam pár keresést - később találtam egy fórumtopikot és egy cikket is a témának szentelve - hogy legyen pár filmem, amivel el lehet kezdeni a szórakozást. Ímé a lista:

Egyelőre a nyilvánvalóan inkább sf/cp műveket, így a Mátrixot és a Szárnyas fejvadászt, lehagytam róla. Egyéb javaslatok?

Posted on

“Temporális Hidegháború”

Kérdés: Miért nem képes egyetlen amerikai scifi sorozat sem elszakadni attól az elképzeléstől, hogy az x évadból legalább pár résznek szólnia kell (1) alternatív történelemről, ahol a nácik nyerésben vannak (2) nácizmushoz gyanúsan hasonlító helyi rendszerekről. Mindezt ráadásul úgy, hogy az aktuális gonosz hatalmak egy az egyben a harmadik birodalmak ikonikáját használják?

A poént többen lelőtték már, kezdve mondjuk Dick 1962-es Ember a fellegvárban (magyar kiadás: Agave) című regényével vagy mondjuk a Rutger Hauerrel készült 1994-es Fatherlanddel. Nyilván nem az SF aranykorát éljük éppen, de kezd sok lenni az önismétlésből.

(A szerző belenézett a Star Trek Enterprise négyes évadjába kíváncsiságból, de a post szólhatna a Stargate SG-1-ről vagy a SG Atlantisról is. És így tovább.)

Posted on

Nyélen, Case, nyélen!

Larry McCaffery - Hammettet másodsorban az ön gazdag, poétikus nyelve juttatta az eszembe - a futurisztikus szleng, az utcanyelv, a sok technikai, szakmai zsargon. William Gibson - Realisztikus argó megteremtése a célom, de nem az én találmányom az sem, ami a dialógusokban egzotikusnak vagy furcsának tűnik - kollázs az egész. Oly sok a kultúra és a szubkultúra, hogy ha kinyitod a füled, annyi kifejezést, szólást, metaforát csíphetsz el, ahányat csak akarsz. A Neurománc és a Számláló nullára futurisztikus ízű kifejezései könnyen meglehet, hogy az 1969-es torontói dealerek, vagy a biciklisták szlengjéből valók. (a teljes interjú a Prae 2000/3-4-ik számában)

Régi szám, régi interjú, azt hiszem, a szlenges húzás is tudott dolog, még ha a ‘Gibson írógépen írta a Neurománcot’ sztori elterjedtebb is. Annyi aktualitása lehet, hogy az új kiadáshoz átnézett szöveg időnként más szlenget tartalmaz - erről volt már szó - és hogy belefutottam egy remek mai futárszlenget tartalmazó írásba.

Innentől tényleg beszélnek helyettem a szövegek, elég elképzelni, ahogy Case vagy Molly a mai nyelvezetet használja. A hatás, úgy hiszem, garantált.

Posted on

Visszatérnek a gülüszemű szörnyek - SF linkek

Ígéretem van arra, hogy a nemrég megjelent Banks regény a kezemben lesz csütörtökön, ennek örömére két és fél link science fiction írásokra/tanulmányokra. Úgyis rég volt ilyen.

  1. Klapcsik Sándor: A médiakultúra egy nemzedéke és Philip K. Dick, a múlt nyári (2005. június) Debreceni Disputában. A Palmer Eldritch három stigmáját elemzi, illetve érvényes (és érdekes) megállapításokat tesz a cyberpunk és a sf viszonyáról. Ajánlott olvasmány, mert jó.
  2. Editor Diaboli: Új Galaktika – Gondolatok a 192. szám kapcsán, az rpg.hu-n. Nagyjából leírja azokat az okokat, ami miatt két szám után - tudom, türelmetlen vagyok - abbahagytam a Galaktika vásárlását, azzal a különbséggel, hogy javaslatokat is megfogalmaz az újság jobbátételével kapcsolatban. Több novella, több jó novella, úgy általában job tartalom - nem ördöngösség.Itt jegyezném meg, hogy a cikk azon mondata, hogy “a honlap adta lehetőségek messze nincsenek kellőképpen kihasználva” az eufémizmus iskolapéldája, amiért vastaps jár a szerzőnek. Minimum.
  3. És a plusz fél: a Mancs Kritika rovatában a William Gibson teljes Neurománc Univerzuma - rövidebb címe is lehetne - kötet kapcsán ismertető jelent meg a Sprawl-trilógiáról. De mivel “prémium kontent”, nem került fel a netre, pedig szép kerek, idézhető mondatokat tartalmaz, még ha az új kiadásról nem is mond semmit.Az aljas önreklám persze kimondatja velem, hogy bezzeg a WS-on volt szó a kiadások különbségeiről, ahol a fordító is megnyilvánult.
Posted on

Csodás-e a fantasztikus?

Nem igazán értem, miért akarják mindenképpen a mágikus realizmussal rokonítani az elméletírók a science fictiont. Futom körülötte a köröket - most is - de még mindig nem tiszta.

Nem az új irodalmi világrend kihirdetése következik, nem is a világ megváltása, van viszont egy kérdésem. Szóval meg kéne egyszer rendkívül alaposan vizsgálni, hogy miért próbálja mindenki

Todorov és Maár mindenképpen, de legjobb emlékezetem szerint mindketten Northrop Frye-ra utalnak vissza, és egy kész elméletben próbálják elhelyezni a SF-t, merthogy nem foglalkozni vele nem lehet

a mágikus realizmussal rokonítani a science fiction-t. A két területből csak az egyikben vagyok otthon, így a fantasztikus irodalom egyesített elméletét nem fogom kifejteni, de nagyon úgy tűnik, hogy attitűdbeli különbség van a kettő közt.

Vegyük csak Alejandro Carpentier gondolatát

vizsgára olvasok, ilyenkor kerül mindenféle a kezembe, amit most a kedvesolvasó szenved el

amely szerint a mágikus realizmus “a valóságban létező csodás” ábrázolása. Innen lehet talán közelíteni. Mondani olyasmiket, hogy a SF a mágikus realizmus felől írók szemében pusztán csodás, a SF olvasók számára viszont a ‘nem a mi korunk’ igazsága, valamiféle darabja a jövőnek.

ezzel kapcsolatban elég sok ellenérzésem van, nem lévén meggyőződve arról, hogy hardcore science fictiont csak szigorú természettudományos alapon lehet művelni

Tehát a SF nem akar csodásról szólni, hanem - ha magyar scifi fant kérdezünk - a jövőről és a tudományról esetleg - szerintem - az általános értelemben vett modern emberről. És talán itt az ütközőpont a fantasztikus irodalom elméletírói és a science fiction olvasói közt. A két fogalomrendszer ugyanis nem tűnik kompatibilisnek, bármennyire ugyanazt jelenti a művészi igazságnak és a humanika törvényeinek a fogalma.

Posted on

Utoljára a science fiction mibenlétéről

Jófajta harckocsiaknára szalad rá az, aki megpróbálkozik a SF definíciójával. Van már vagy ötven olyan meghatározásunk, amelyek valamilyen irányból támadhatóak, épp ezért használhatóságuk legalábbis kéter, illetve van egy-két használható rövidségű és szerény megoldás, amik leginkább arra jók, hogy az esszénk első oldalára dőlt betűvel beszúrjuk, látszódjék a szakmaiság.

A post címe természetesen kínos hazugság, úgyis ki fogom használni, ha sf-ről írhatok valami kapcsán, még ha az a definíció mély és állott pocsolyája is.

A bevezetőben emlegetett két használható definíció elgánsabbika Damon Knight szülötte. Így hangzik: “…[Science Fiction] means what we point to when we say it.” Rövid is, elegáns is és be is ismeri, hogy mihelyt elkezdjük szűkíteni a definíciót olyan irányba, hogy csak a tudományos igényességű művek, csak a megjósolható (na ha valami, akkor ez nem feladata) fejlődésről szóló művek, akkor pont a legértékesebb szeletet vesztjük el.

A másik használható definíció Kuczka Péteré: “A legegyszerűbb azt mondanunk, hogy a sci-fi olyan mű, amelyben űrhajók, robotok, marslakók, gülüszemű szörnyek és távoli bolygók szerepelnek. Ez a körülírás kielégítheti azokat, akik nem olvasnak sci-fit. Azoknak viszont, akik ismerik és olvassák[,] nem kell sokat magyaráznunk, ők úgy is tudják, miről van szó. Ezzel a definiálás lidércnyomásától sikeresen megszabadultunk.”

Kevéssé elegáns - mert nem sikerült egy mondatban megoldania - de ugyaarról a definíciós kudarcról szól. (Ráadásul kicsi, sárga és a mienk.)

Bő lére eresztve már elmondtam, miért tűnik kudarcnak a SF “tudományos igényű” definíciója. Meggyőződésem, hogy a science fiction alapvetően irodalom. Tehát nem az irodalom és a természettudomány, az irodalom és a csillagászat, neadj’ isten az irodalom és a jövőkutatás határterülete. Nem programműfaj abban az értelemben, hogy nem kell népszerűsítse a jövőt, erősítse a tecnikába vetett hitet, sugározza a szép új világ ígéretét. Egy lépéssel tovább menve, a science fiction - mint az irodalom általában - alapvetően az emberről szól. Nem kell tehát megjósolnia a jövőt, nem kell megváltania a tudományt, elég ha “jó” irodalom, annak minden ismérvével.