System Shock 2 a meetupon

Az októberi SF meetupon arról beszéltem - totálisan szétperegve - hogy az idén tíz éves System Shock 2 miért a legjobb science fiction témájú játék. A diákat sok értelme nem lenne kirakni, inkább leírom, minél kevesebbet spoilerrel, minek kellett volna elhangzania.

Az alapötlet igazából nem nagy show: egy kísérleti technológiát szállító hajón és kísérőjén valami váratlan tragédia történik, hősünket akkor olvasztják ki, amikor már nagyjából mindenki halott, innentől kezdve nyomozhat. Hasonló kísértethajós sztorit nagyjából bármelyik korból lehet találni, maximum nem a fénysebesség meghaladását ígérő új hajtómű a plot device, hanem ismeretlen partok. Science fictionben sem új a téma, gondoljunk csak az SF-horror Halálhajóra (Event Horizon).

A játéktípus már inkább előremutató, történetmesélős FPS. Nem az első a sorban, a Half-life például - aminek a “forgatókönyvét” Marc Laidlaw írta - egy évvel hamarabb jelent meg. A stúdiónak is volt korábbi, hasonló játéka, ez a Thief-sorozat első eleme, de azt majd istenítik a steampunkosok.

Ironikus, hogy bár a játék karakteralkotással kezdődik - három kasztból és számos korábbi állomáshelyből választhat a játékos az elején - a szerepjátékos jelleget nem ez adja. A történet közepére kicsit hacker, kicsit katona, kicsit pszi-tudó lesz mindenki, rákényszeríti a helyzet. A sztori magában van annyira immerzív, hogy belemerüljön a játékos. Az RPG-s kezdet igazából lóg a levegőben.

Ami miatt szeretjük a SS2-t az a játékmechanika. Iszonyú szűkösség uralkodik a játékban. Kevés a hely a hátizsákban, kevés a töltény, kevés a fegyver, és azok is folyamatosan elromlanak. A játékos legjobb barátja a történet legelején felszedett csavarkulcs, vagy a később felszedhető kifinomultabb, de szintén fizikai erőre építő fegyverek valamelyike. Ezek ugyanis elmennek lőszer nélkül is.

A két alap System Shockos rutin: * Gyorsmenteni ahol csak lehet. Ha megölik, a játékos feltámad a legközelebbi orvosi szobában, a felszerelését sem veszíti el, de a mentés biztonságérzetet ad. * Minden talált fegyvert kitárazni, és eldobni ami nem kell belőle. Rutinszerű, untig ismételt, a túléléshez elengedhetetlen cselekménysor. Nem a pályákon végigvonuló kommandóst, katonát alakítunk, hanem gyűjtögető túlélőt.

Egy dologból van még a lőszernél is kevesebb, információból. A legénység nagyobbik része halott, egy-két túlélő bolyong még a hajón, de velük nem találkozunk. Össze lehet szedni a többiek után maradt leveleket, hangfelvételeket, de ezek sem feltétlenül tartalmaznak használható adatokat.

Az egyetlen elérhető, kommunikatív, élő infóforrás SHODAN, a hajó mesterséges intelligenciája, aki azonban saját tervekkel rendelkezik. Az MI startból lenézi a játékost, és ezt nem rejti véka alá. Dicsérni nem dicsér, türelmetlen, és a legtöbbször egyszerűen féregnek, rovarnak szólítja a hőst. Iszonyú idegesítő vele együttműködni, a játék közepétől lehet tudni, hogy valamit elhallgat, viszont ő az egyetlen, aki valamennyire átlátja a helyzetet. Miatta csillagos ötös, a kánon örök darabja, a legjobb SF játék a System Shock 2. Főellenség, segítő, idegen intelligencia egyszerre.

A játék státusza a legjobb indulattal is abandonware. Valakinél vannak jogok, a boltok polcain nem található meg évek óta, vezeti ugyan a Good Old Games kívánságlistáját, de semmi jel nem mutat arra, hogy megvásárolhatóvá akarják tenni. Alapmű annyira, hogy azt tanácsoljam, warezolja le mindenki, telepítsétek fel a textúrákat és a zenéket mai szintre frissítő csomagokat a sshock2.com-ról, és irány a Rickenbacker.

Lesznek-e könyvek a jövőben?

“Játsszuk, ami nincs, de szeretne lenni”, feldobom a labdát jó magasra Paszternák Ádámnak, aki most valószínűleg a Ksz!-t olvassa kikapcsolt gép mellett. Van neki épp most induló blogja A jövő könyvtára néven, nem csak a munkája miatt vesz SF-et a kezébe, és fel is kértem arra, hogy valamikor beszéljen az SF Portal Meetupon a témáról.

Tatjána Tolsztaja rendkívül hülye című - legalább fél évig tartott távol a könyvtől, ti ne kövessetek el ilyen botorságot - regényében nem sok könyv van. Volt némi atomháború, az emberek többnyire elfelejtettek mindent, furcsa Következményeik vannak, azaz farkuk nő meg három szemük van, cserébe például tudnak a szemükkel tüzet gyújtani. Ami a fenti elváltozásoknál fontosabb, hogy eltűnt a kultúra is. Ha van mit olvasni, azt sem értik, de többnyire nincs is. A régi nyomtatványokat a betegség hordozóinak tekintik, az újakat írja Fjodor Kuzmics sokféle stílusban, de lassan.

A Kssz!-t befejezve végigfutottam gondolatban azoknak a műveknek a listáját, amikben a könyv vagy az információ jövőjéről van szó. Az 1984-ben teljes az információs kontroll, a 451 Fahrenheit-ben a könyvek be vannak tiltva, ahogy az Equillibrium-ban is tilos mindenféle művészeti tárgyat birtokolni. A Hozsánna néked, Leibowitz-ban a múlt tudását hordozó - viszont a Kssz!-vel szemben feldolgozható, megérthető - anyagok vannak, amik hosszútávon nem sokat használnak az emberiségnek. Disztópia az is, na.

Ha klasszikusokat nézzük, akkor sem jobb a helyzet. Vannak kultikus, idézett nem létező könyvek - mondjuk Irulan tollából - de az írott kultúráról amúgy nincs sok szó. Mintha nem is létezne ilyesmi az SF világokban. A legviccesebb talán az Alapítvány, ahol a kultúra írott formába való rögzítése Seldon vezércsele.

Sok helye a cyberpunk jövőben - ami amúgy a múltunk, ahogy az a mai cikkem ITT-s részének írása közben kiderült - sincs a klasszikus értelemben vett könyvtárnak. A szórakoztató irodalmat helyettesítjük valami szimstimmel, magasirodalmat ugye nincs aki olvasson, minden másra pedig ott vannak az adatbázisok. Utóbbit se a hős bogarássza, összeüt egy szkriptet, ami összefoglalja a lényeget.

Ezzel csak az a gond, hogy igen kevés mű jutott eszembe. Még akkor is vékony, ha plusz egynek bedobom a direkt DRM-ellenes tanmesének íródott Right to read-et vagy a könyvtáros-titkosügynökök kalandjairól szóló Read or Die-t. (Utóbbi ráadásul csalás is volna.) Több cím viszont nem jut az eszembe. Itt élünk a mindenütt jelenlévő multik között, este hazamenetel előtt eszünk sarkikínait vagy sarkiarabot, van otthon pofátlanulszélessáv, menet közben elégszélessáv, és valahogy ez a könyv dolog kimaradt az egyenletből. Vagy csak én nem olvastam, amit illett volna róla?

A Kssz! a Könyvudvarban a legolcsóbb, kerek 690 forint. Ennyiért a hülyének is, ráadásul a beszerzése jó ürügy a Múzeum körút körbejárására. A többi könyv körülbelül egy sör áráért gyűjthető be az antikváriumokból. Minden elmondatott.

#2630 (á mint álom)

Van egy álmom arról, hogy az emberek belátják, hogy fekete háttéren világosszürke szöveget nem jó olvasni. Amíg az álom teljesül, addig persze ott a Twitteren ajánlott - ki volt az? köszönöm! - Readable, de az csak félmegoldás. Nehogy már az olvasónak kelljen gépészkedni, mert az írónak nincs szeme.

Veszélyes vélemények?

Nagyon amerikainak tűnő vita van a tor.com-on, érdemes beleolvasni. A történet azzal kezdődött, hogy John C. Wright - akitől szerintem egy sort sem olvastam, ám emögött nincs semmi elvi megfontolás - elküldte a melegeket ööö melegebb égtájra, miután a Gay & Lesbian Alliance Against Defamation (GLAAD) szervezet elmarasztalta a Syfy tévét. Az ok: a csatorna műsorai nem mutatják be hitelesen - illetve egyáltalán - a meleg életmódot. (Pirospontot az HBO kapott.)

Wright írása azonban csak apropó volt, Jason Henninger azt kérdezte meg a scifi oldal látogatóitól, hogy az írók kirohanásai, vitás nézetei, jobbossága, balossága, libsisége, konzisága, jellemhibái és a többi mennyire befolyásolják a népet a könyvek megvásárlásában. És itt elszabadult egy kicsi és rendkívül jólnevelt pokol, már esett szó a veszélyes véleményekről, betiltásról, bojkottról, és még nem volt a vitának Fuck it, Dude, let’s go bowling pillanata.

A beszélgetás egyébként tényleg jó, de a szituáció az abszurd. Máshogy megfogalmazva, ha politikai meggyőződés szerint választok szórakoztató irodalmat, lelőhettek.

2597 (m mint magyarscifi)

Gondolkodtam egy darabig, hogy Magyarscifi, te isten barma címen írjak-e Bolyki Tamásról, akinek egy - csúsztatást és kínos igazságot egyaránt tartalmazó - írását két science fictionnel foglalkozó portálról tiltották ki. Aztán úgy döntöttem, hogy L. N. Peters tökéletesen olvashatatlan válaszcikke után már felesleges elmagyarázni, hogy a nekünk nem tetsző véleményt nem úgy hallgattatjuk el, hogy letöröljük mindenhonnan, hanem úgy, hogy nem beszélünk róla.

Ilyenkor csak az van hátra, hogy a mikróból kivesszük a pattogatott kukoricát, előbújik a sör a hűtőből, és megpróbálunk még méltatlankodva elsütni valami jó beszólást. Most például nem sikerült.

#2584 (k mint közeljövő)

Hogy ne csak ujjal mutogassak, mint lentebb, tudtok olyan magyar SF, vagy annak tűnő művet, ami a közeljövőben játszódik, és élhető, elképzelhető világa van? Kezdetnek beszerzem a Szintetikus álmot, úgyis restellem, hogy nem olvastam.

Bedrótozott dél-afrika

Civiljogi mozgalmak találkoznak céges szabályzatokkal, élő szerepjátékok éles lőszerekkel, modern művészetek valódi terror-performansszal – nincsenek hősök, csak gyalogok egy átláthatatlan sakktáblán.

Rorimack ilyen finoman tudatta mindenkivel az endlessen, hogy emberek sem vagyunk addig, amíg legalább bele nem olvastunk a dél-afrikai Lauren Beukes cyberpunk regényébe, a Moxylandbe. A bejegyzés megjelente óta a regénynek lett európai papíros kiadása is, illetve beszerezhető beépített zenével rendelkező, DRM nélküli epub villanykönyv is.

Van szerzői trailer is a regényhez, illetve az első harminc oldal után abban is biztos vagyok, hogy nekem is írni kell róla.

Zárójel: amúgy női CP, csak hogy beszúrjam a linket, amit később meg fogok bánni.