Soksör könyvtár: Sosehol

Gyerekként könnyű azt játszani, hogy az egykori mocsárságára már csak nádfoltokkal meg közepén átvezető csatornával emlékező réten tömeggyilkos lakik. Esetleg titkosügynök. A lényeg, hogy semmiképpen ne legyen bakter. Az ember a mozdonyokba csak jóval később szeret bele, de ez most mellékszál. Aztán megnövünk, megszokjuk, hogy indiánok gitároznak a Centrumnál, vagy éppen Jézust kiabálnak a Deákon. Innen nehéz nyerni.

Lelövöm a poént, Gaimannek sikerül nyerni. A londoni irodali életbe, leginkább sehova se tartó kapcsolatba - és valószínűleg a zenélő indiánokba is - beleszokott Richard Mayhew kihagyva egy Igen Fontos Vacsorát segít egy Ajtó nevű sebesült lánynak. Döntését már akkor is logikátlannak érzi kicsit, de igazán csak akkor bánja meg, amikor az ismert szabályok szerint működő világból átjuk Lenti Londonba. Kezdetben nem igazán fekszik Richardnak a metrómegállókból, csatornákból, régi ködökből, a fenti London megváltozott jelentőségű részeiből és patkányokból összelegózott világ. Szerencsére csatlakozhat Ajtóhoz, aki arra próbál rájönni, ki gyilkoltatta meg a családját. Illetve azon is, hogyan tudná megúszni, hogy a Stan és Pan jellegű (apró izgága, nagy erős) bérgyilkospáros megakadályozza az ügy felderítésében.

Lenti London világában ráadásul teljesen normális, hogy a Blackfriars metrómegállón valóban szerzeteseket fognak találni, az Earl’s Courton az earl udvarát tartalmazó metrókocsikba lehet beszállni, Islingtonnál pedig a hasonló nevet viselő angyal lakik egy labirintus mélyén. Vagy akár az is, hogy a Belfast múzeum-cirkálón vásárt rendezzenek éjszaka, ahol információt zsebkendőre, Chanel No. 5 parfümöt pedig viszonylag jó állapotú hullára lehet cserélni.

Gaiman könyve egy lendületre, falnak vetett háttal, bögre teával elolvasható remek mese felnőtteknek. Szerencsére a féktelen konvergencia miatt van belőle képregény és tévésorozat is - ember legyen aki eligazodik közöttük - úgyhogy most megyek vissza olvasni.

Könyvészet: Neil Gaiman: Sosehol, Agave, 2480 forintok.