Európa ott kezdődik - Pohly után nagyon szabadon - ahol az ember kiissza a sört a minibárból. Már a helyi sört. Van még Heineken, de az ott is marad.
Overthinkingit: sörös vicc
Szembejött egy vicc a Facebookon, és mivel úgyis vasárnap este van, jó ötletnek tűnik szétkapni. Annál is inkább mert mély, emberközeli és intim témáról szól: a sörről. Íme a vicc:
A világ leghíresebb sörgyár tulajdonosai, egy sörkonferencia után beülnek a helyi kocsmában egy sörre. A Budweiser igazgató természetesen egy korsó Budweisert rendel. A Miller főnök egy Millert rendel, a Heineken igazgató egy korsó Heinekent kér. Végül a Guinness tulajdonosa, Arthur Guinness kér egy teát. A többiek megrökönyödtek, mert ez mégiscsak presztízskérdés, így azonnal nekiszegezték a kérdést:
- Hogy-hogy maga nem Guinnesst iszik?
Arthur Guinness kortyolt egyet a teából, majd így szólt:
- Hát gondoltam, hogy ha maguk nem isznak sört, akkor szolidaritásból én sem fogok.
Az amúgy egynek jó viccet onnan kell feszegetni, hogy “a világ leghíresebb sörgyárt tulajdonosai”. Eleve gyanús, hogy csak egy van nevesítva, a jó Arthur Guiness, aki 1803-ban meg is halt. A többi cég viszont arctalan marad.
Mr. Budweiser két ember is lehet, az egyik a cseh Budějovický Budvar - egy állami tulajdonban lévő sörüzem - igazgatója. Ez tiszta sor. Pláne, hogy nem tűnik úgy, hogy privatizálni akarnák.
Ha viszont az amerikai Budot nézzük, akkor a vezető a világ legnagyobb söripari cégének, az AB InBevnek a vezére, Carlos Brito, akinek a birodalmáról nemrég írt érdekes profilt a Businessweek. A cégnél van a Budtól a Spatenig, a Beck’stől a Hoegaardenig a fél világ.
A viccbéli Mr. Miller a világ második legnagyobb söripari cégét, a SABMillert irányítja. Pilsner Urquell, Gambrinus, Radegast, a román Ursus sörök, és fél Afrika, mert az SAB az a South African Breweries konszernt jelenti a névben.
Már csak Mr. Heineken van hátra, ami hogy, hogy nem a világ harmadik legnagyobb sörgyártó vállalatcsoportja. A lista itt is impresszív, érdemes végigolvasni. A magam részéről a Krusovicét emelem ki, de van még ott, ahonnan ez jött.
És akkor a kör végén nézzük meg, hogy így kétszáz évvel Arthur Guiness után kinek a kezében van a cég. A Guinness 1997-ben fuzionált a Grand Metropolitan nevű céggel, így született meg a Diageo nevű szeszipari nagyvállalat. A céghez tartozik a Smirnoff vodka, a Johnnie Walker, a Baileys, a Gordon’s gin meg vagy még két tucat másik márka.
Ha mindent összeadunk, akkor még a Diageón belül viszonylag független Guinness és a Budějovický Budvar a leginkább sörfőzde. De azért az is csúnya berúgás lenne, ha csak a két főzde feje a saját kínálatát kirendelné. A vicc pedig meghalna, ha kijavítanánk. Elég rosszul hangzik, hogy öt szeszipari topmenedzser beül a kocsmába egy meeting után.
Dokumentumfilm rapírásról, sörről és csa..sakkról
Úgy jött ki a lépés, hogy az elmúlt két hétben több izgalmas témában készült dokumentumfilmet is láttam. Ráadásul úgy érzem, ezeknek a száma növekedni fog. Ha van műfaj, amit digitális terjesztésre találtak ki, akkor az a dokumentumfilm.
Something From Nothing: The Art of Rap - Ha az Odüsszeia arról szól, hogy Odüsszeusz hazamegy, akkor a Something For Nothing sztorija annyi, hogy Ice-T végiglátogatja a haverokat. Ez viszont bőven elég, mert a haverok között ott vannak az elmúlt évtizedek legfontosabb arcai. Sok freestyle, beszélgetés írási módszerekről, arról, hogy ki hogyan került bele a hip-hopba, ki kit tart sokra. Nagyon kellemes film ez.
Just For Kicks - A sneakerkultúra szót még leírni is marhára nehéz nevetés nélkül, nem hogy kimondani, de ez a film erről szól. Brutálisan nagy siker nem lehetett, a honlapja eltűnt az internetről a készítése óta eltelt hat év alatt, a link egy torrentre mutat. A különböző tornacipődivatok, a hip-hop sztárok bevonódása, a saját márkák és limitált kiadások érdekesek, de rávilágítanak arra is, hogy a divat mennyire üres tud lenni.
Beer Wars - Az emberi sorsok bemutatása - ami az Indie Game: The movie-nál tökéletesen működött - a söripari dokumentumfilmben nem igazán jó. A növekvő kis főzde sztorija érdekes, a furcsa termékkel - koffeines sör, miért inná ezt meg bárki? - elbukó vállalkozóé kevéssé, a film maradék részét kitevő amerikai szabályozást ismertető részek pedig, nos, nagyon amerikaiak. Pedig az AB InBev, a söripari frankenstein itthon is jelen van.
Game Over: Kasparov and the Machine - Egy komoly baj van ezzel a darabbal: még annyira sem próbál meg pártatlan lenni, mint egy Michael Moore film. A narrátor egy antikvitásboltban bolyongva mondja el a felkonfot suttogva és a végén belebotlik a Kempelen-féle Törökbe. Akinek van szeme hozzá, itt már tudja mit kell gondolni. A filmet az menti, hogy Kaszparov szimpatikusan, emberien vezeti végig a nézőt a Deep Blue meccsen, a kamera pedig megy utána. A túllihegett ‘így csalt az IBM’ szál ellenére is - ami kisebb mennyiségben sokkal meggyőzőbb lenne - érdemes megnézni.
#3195 (s mint sör)
Emlékeztek arra, amikor bejött a Rolling Rock Magyarországra, és azt mondták, hogy ez az amerikai sör? Ha igen, akkor tudjátok miért volt bennem kis félelem, amikor kikértem az első korsómat a Parcel 104-ben. Az érzés az első korty után múlt el, az Anderson Valley Brewing Company - ami majdnem negyedszázada indult főzde, ami kis helyi kísérletezős helyből nőtte ki magát - Amber Ale-je szép volt, félbarna, gyümölcsös, olyan amilyennek lennie kell. Másnap este a Pedro’s Restaurantban egy Negra Modelo és egy Sierra Nevada talált meg. Az előbbi volt az érdekes, mert elég édes volt, viszont nem a karamelles, hanem a gyümölcsös iskolából.
Végül, mivel holnap utazom haza, ma is inni kellett valamit a vacsora mellé, így ráböktem a menüben a Lagunitas Brewing Corporation IPA sörére. Innentől pedig az elragadtatottság beszél. Narancsos színű, alig habzó, kicsit fanyar és konkrétan narancs utóízű pale ale került elém. A pincér el is újságolta, hogy helyi sör, San Francisco-tól nem túl messze északon főzik. Ha van időm, mindenképpen ugorjak el megkóstolni a többi sörüket. Nem csak azért, mert jók, hanem azért is mert gyönyörú út visz fel az öböl mellett Petalumába - mondta - kicsit szeles, de jó nézni a köves vízpartot. Ő motorozik, szeret arra járni.
Ja igen, a sörök mellett a közvetlenség is jó itt.
Persze csalok, a Negra Modelo például mexikói.
Fejezetek az ínyesmesterség köréből
Úgy lenne igazán kerek a történet, ha épp sörért indultam volna a felsőzsolcai Serforrás főzdébe, nem pedig pollenszűrőt kellett volna venni a kocsiba, de ennyit még talán elvisel a sztori. Ide az ember amúgy is csak az igazat írja, a színtisztát. Rutinból kapcsoltam be a rádiót ahogy volt gyújtás, gondolva, hogy keresni kell valami zenéset a Kossuth helyett. A saroknál - tizenöt méterről beszélünk - már tudtam, hogy senki nem teker sehova. Egy megnyugtató férfihang olvasott fel körülbelül századelős, világháború körüli szövegeket arról, hogy hol lehetett Pest Budán Koronát inni, mikor volt érdemes igazi bécsi virslit keresni Takács Lajosnak a Fehér elefánthoz címzett fűszerüzletébe, és hogy mekkora barbárság gyalulni a virslihez való tormát. Olyan hallgatni, mint Szimbádot olvasni, nézni.
Hazaérve - ekkor már egy kiló virsli és egy pollenszűrő tulajdonosaként - kerestem ki, hogy mégis mitől csorgott a nyálam végig az úton. Ekkor derült ki, hogy az Ínyesmesterként ismert Magyar Elek írásaiból készített öt részes műsort a Rádiószínház még 1997-ben, és azt ismétlik a héten. Aki most új tabot nyitott, hogy kiguglizza Magyar Eleket - zárójel: az nem olvasta a házi feladatát nagyon jól megcsináló Kondor Vilmost - az meg se álljon a Vateráig, és rögtön ruházzon be a szakácskönyvébe, jól fog az még jönni. Ami meg a műsort illeti, a Rádió hangtárába belinkelni egyenesen művészet, ráadásul csak három hétig visszalhallgathatóak az anyagok, inkább letöltöttem. Hallgassátok!
Kamra, konyha
[audio:http://dl.dropbox.com/u/103871/Inyesmester/Inyesmester_1.mp3]
A káposzta
[audio:http://dl.dropbox.com/u/103871/Inyesmester/Inyesmester_2.mp3]
A pájsli
[audio:http://dl.dropbox.com/u/103871/Inyesmester/Inyesmester_3.mp3]
Minden tűz tűz
[audio:http://dl.dropbox.com/u/103871/Inyesmester/Inyesmester_4.mp3]
Birka, borjú
[audio:http://dl.dropbox.com/u/103871/Inyesmester/Inyesmester_5.mp3]
A szövegeket Helyey László és Huszár László olvassa fel, zenei szerkesztő Gebauer Mária, szerkesztő Turai Tamás, a rendező pedig Markovits Ferenc volt. Köszönjük nekik.
#2752 (s mint sztereósör)
Majd mesélek az új játékomról, amihez marha sokat kell még tanulnom, hogy tényleg ki tudjam használni a tudását. Kezdésnek például le kéne kardozni a Cubase 4-et. Szóval amíg én harcolok, nektek egészségetekre.
(Az embed nem látszik feedben. Kattintani tessenek.)
Könyvesbloggerek, szevasztok!
Vittem tegnap az “első hányós-bloggertapizós irodalmi gálaestre” idézetet, ahogy azt a hirdetményen olvasni lehetett. Ezen túl vittem magammal némi sört és egy üveg hárslevelűt, két jogászt és Benedeket. Mivel a helyszínt adó Reaktor-Dinamó műterem, ami se reaktorra se dinamóra nem hasonlít, viszont kiköpött garázs, csak a hetvenes évek legjobb erotikus poszterei hiányoznak a falról, mert le kellett őket szedni, hogy globkrit művészeti felhívásokat és azóta lemosott indimédia feliratokat rakjanak a helyükre, szóval a Reaktor-Dinamó ajtaja egy művészi Faszkereszt (vagy amit akartok) fotóra nyílik, így az idézet helyett sörrel és hárslevelűvel nyitottunk.
Szóval álljon itt a kiválasztott Stephenson textus napi evangéliomként. A nagy Simoleon-buliból van, ami amúgy remek előképe Doctorownak.
Három srác jött. Az első vagy száznegyven kiló, derékig érő hajjal, köldökig érő szakállal. Bizonyára Bears-rajongó, mert fejét és meztelen felsőtestét kékre és narancsszínűre festette. A második nem volt annyira introvertált, mint az első, a harmadik meg nem volt olyan állig begombolt konformista, mint az első kettő.
Ott volt tartalékban a státuszüzenetként használt másik mondata is a novellának, melyben az identitás avatárok által történő elbizonytalanítás találkozik a kilencvenes évek technopolitikájával.
Codex vagyok, a kriptoanarchista lajhár.
Akkor erről ennyit.