Invaders beépített roncsteleppel

A klasszikus játékok Flash-es újraírása hagyományosan nem az a téma, amire felkapom a fejem. A fent látható Physics Invader viszont iszonyatosan tetszik. Úgy hívja fel a figyelmet az alapul szolgáló Space Invaders világának egyik jellemzőjére - a fizika teljes hiánya -, hogy közben játszható marad. Sőt igazából szórakoztató is, ahogy időnként le kell túrni a visszazuhant lőszereket és az idegenek roncsait, hogy maradjon mozgásterünk.

Korábban hasonló próbálkozást a Retro Sabotage-on láttam, de az ő Invaders remixük egyszerhasználatos poénná vált miközben rámutatott a játék legyőzhetetlenségére.

(via IndieGames)

Boldog, boldog…

Idén harminc évesek, róluk szól a popkultúra egyik sarka, saját jogukon ötszázmilliomosok. Itt az ideje megpihenni és hagyni győzi a földi erőket legalább egyszer.

Három szép evidencia

Egy. Le Carrét olvastam, A kém, aki bejött a hidegrőlt, aztán meg ismertetőket. Meglepő, de kivétel nélkül mindenki azzal kezdi, hogy két fajta kémregény van, az egyik a James Bond-féle glamúrvezérelt, nagyúri mesterséget bemutató iskola követője, a másik a Le Carré-féle kiábrándult és az összezavartság határán vergődő hírszerzőkkel dolgozik.

Most hogy a Bond (Alias, NOLF) és a Smiley jellegű hősökről a könyv tárgyalása nélkül szó esett, nyugodtan hagyom majd ki az ajánlóból. Csalás, csalás, de jól esett.

Kettő. Hétvégén sörök között szó esett arról, hogy milyen mocskosul pesszimista egy játék a Space Invaders. Akkor nem bocsátkoztam játék-elméleti fejtegetésekbe - eleve kis krumplinak érzem ehhez magam - most viszont van róla négy mondatom.

A Space Invaders alapesetben brutálisan egyszerű: jönnek le a gonosz idegenek, bombázzák a kiépített állásokat, egyre gyorsuló ritmusban prüntyögnek, és el akarják pusztítani a Földet. A játékosnak van pár űrhajója, néhány kiépített, ám gyorsan amortizálódó bunkere és reflexei. Történjen bármi is a játék során egy biztos: a végén az ufók leszállnak, a védett bolygó elpusztul, a játékos elbukik. Lehet, hogy iszonyat sok pontot szerez, bekerül a top10-be, de a sztori kimenete csak egy lehet: a játékos veszít. Mi ez ha nem rémség?

Legjobb emlékeim szerint Poole fejtegette a SI ezen vonatkozását, de lehet az I, Videogame-ben volt ilyen részlet. Nagyon megfogott.

Persze a dolgok végén arról van szó, hogy játéktermi játék (arcade) volt, ott pedig elemi érdek, hogy a játékos dobálja be az érméket, döntse a highscore-t,

Három. Az általam rajongva csodált Ponticulus Hungaricus folyóirat - ami a reáliák és a humán tudományok közé próbál rendületlenül hidat verni - közölt Jókai A jövő század regénye című művéből egy hosszabb részletet. Bartha és Visotay szerkesztők a szöveg csillagászati vonatkozásaira, a korabeli tudományos elméletekre való hivatkozásokra hívják fel a figyelmet jegyzeteikkel. Nekem meg remek alkalom, hogy egy mondatban felhívjam arra a figyelmet, Jókainak van Vernés, ám némiképp pesszimista proto-SF regénye, amit minden scifistának illik olvasni.

A könyv megtalálható a MEK-en ingyen, vaterán, antikváriumban is megszerezhető ezer-ezerötszáz forintból, annyit pedig megér.

Plusz egy. Kiraktam a blogra a folyamatosan bővülő ‘ezt tényleg meg kéne venni/el kéne olvasni’ listámat. Ha valamelyiknél tudtok jobbat, láttátok olcsón, ha valami fájóan hiányzik a listáról, neadj’ isten bármelyikkel megajándékoznál, akkor állok a kibővítés, törlés, ismertetés, vásárlás, sűrűn megköszönés elébe.