Tag: steampunk

Posted on

Távröpködészeti sugárlöködönc - The Rocketeer

A klasszikus pulp scifiből kimaradtam, sose volt Doc Savage a “személyes hősöm”. A Jetsons jó volt, de robotot meg repülő táskaautót szerettem volna belőle. Későn láttam a Star Wars, Bobba Fett meg amúgy se volt szimpatikus karakter. Tele van a popkultúra repülő hátizsákokkal, de az élmény, a vágy az 1991-es The Rocketeerhez kötődik. A filmnek van eredetije is, egy képregény. Mindkettőről lesz most szó.

Nosztalgikus műről beszélünk, így két évszám is kötődik hozzá. Az első 1938, ekkor kezdődik a történet azzal, hogy Cliff Secord versenyre felkészített Gee Bee R1-es repülőjébe két tolvaj bedob egy csomagot.

És persze itt kínálja a képregény az első kifelé mutató “linket”, ezzel még visszaélek, a többit kihagyom. El kell mondani, hogy a Granville testvérek a Springfield-i reptéren gyártották zömök ‘végy egy hatalmas motort, rakj rá kis kasztnit’ sportrepülőiket. A gépek hajlamosak voltak igen gyorsan menni, és a földbe fúródva megölni a pilótáikat. Szóval bámulatos masinák voltak, igazi hősalávaló.

The RocketeerA történet másik kezdőpontja 1982, amikor egy Dave Stevens nevű képregényrajzoló úgy dönt, hogy megteremti azt az 1938-at, amiről csak filmekből, képregényekből származó emlékei lehetnek. Hogy a nosztalgia teljes legyen, teremt hőst, a nép egyszerű fiát, teremt nőt a hős mellé, akinek a testét a rajzoló exfelesége, az arcát Bettie Page adja. Nosztalgia és hommagehalom, ha az egyik irányból olvassuk, klasszikus mese, ha a másikból.

A The Rocketeer két sztoriból áll, az első self titled, a második címe Cliff’s New York Adventure. Valós időben tizenévek teltek el köztük - ráadásul közben film készült az első történet alapján -, a történet ideje szerint viszont pillanatra pontosan folytatódik az elsőben éppen hogy csak lezárult eseménysor. (Nem lehetett jó Rocketeer fanatikusnak lenni.) Az első történetben erős a hazafias felütés, mégiscsak nácikkal kell küzdenie az erre abszolút nem felkészült, cserébe önfejű Cliffnek. Ezt az elképzelést csupaszították le film kedvéért egy amerikai hős vs náci ügynökök történetre. Jellemző nagyjelenet: a gengszterek nem hajlandók a náci ügynöknek dolgozva és vállt vállnak vetve gépelik le a rendőrökkel a hirtelen előkerült (ámerika kellős közepe!) eszeszlegényeket. A képregény hőse ennél kidolgozottabb. Cliff Secord a helyi repülő cirkusz egyik pilótája, a legjobb indulattal sem túlfizetett vagy épp biztos egzisztenciával rendelkező alak. Nem hőstípus, amikor először megpillantja a jetpacket, az jut eszébe, ezzel olyan trükköket csinálhat, amivel több pénzt kereshet. Egy el- vagy éppen félre- (?)értett beszélgetést követően - nem tudjuk meg mi hangzott el, csak a két résztvevő olvasatát ismerjük - úgy gondolja, a barátnője és a repülés megtartása csak drágább trükkökkel lehetséges. És isten adá a rakétát, egyszerű mint az egyszeregy. Rutinból menekül végig a történeten Cliff, egyik csapat verőemberről a másik csapat ügynökre pattan, mint a flippergolyó.

The Rocketter OMGA pattogásnak két következménye van. Egy: végül megússza a jetpack lenyúlását. Kettő: az elhanyagolt barátnője - megánéleti szál Stevenstől - lelép egy aktfotóssal. Cliff a Gee Beevel indul el keresztül az országon, hogy elérje Betty hajóját. Közben előbukkannak régi barátok - egy autogiróval, ami eleve kúlság - arcok a múltból, ősgonosz, rejtélyes mágus, miegymás. Ha az első történetet a menekülés tartja össze, akkor ezt az üldözésnek (Betty hajója, és a régi barátokat gyilkoló szörny) kellene. Ezzel szemben a folyamatos deus ex machinák - most akkor ki is az a mágus? - és a annak az igénye, hogy a film náci monstrumát, Lothar, valahogy beépítsék a képregénybe, teljesen szétkapják a történetet. A garantált csók-könny-igazszerelem megoldás sem javít a második történeten.

Ajánlott fogyasztási sorrend:

  • The Rocketeer képregény
  • The Rocketeer film és ha nagyon nincs más olvasnivaló csak akkor
  • Cliff’s New York Adventure

A Disneynek hála a sztoriból készült játék is, aminek a pécés kiadása a mérvadó Home of the Underdogs szerint kiemelkedik a Disney alkotások közül. A játékot kiadták SuperNintendóra is - ROM erre -, tegnap fél óra alatt nem jutottam tovább a nyitó repülőversenyen. Sok szerencsét, ha megpróbálkoznátok vele.

Posted on

Autós burleszk - The Great Race

Cory Gross gigantikus steampunktörténeti tanulmánya - aminek az összefoglalójával a mai napig lógok - mentén indultam el felfedezni a celluloidszalagon élő steampunkot. Úgy próbáltam elindulni, hogy elkerüljem a műfaj “első és legnagyobb” munkáit, nevezetesen Verne életműve illetve a Húszezer mérföld a tenger alatt Disney-féle filmváltozatát. Azért nem akartam belekeveredni, mert egyrészt a Némó történetet mindenki ismeri, másrészt pedig a főszereplőn keresztül ki van jelölve az út Alan Moore steampunk képregényén, a The League of Extraordinary Gentlemanen keresztül egészen a képregény pár évvel ezelőtti borzalmas megfilmesítéséig, A szövetségig. De akkor hol marad a kaland?

Kiindulópontul ezért tíz évvel későbbre tettem - a Húszezer mérföld 1954-ben jelent meg - és a csak nyomokban steampunk The Great Race-t töltöttem le szereztem meg.

Juteszembe letöltöttem: Drescher Via adta a kezembe Bodó Balázs 50br1 Jo’5k4 |)!9!741 (Sobri Jóska Digital - innen letölthető) tanulmányát, aminek kapcsán jól el gondolkodni azon, hogy a kalózkodás mennyiben a kultúra fenntartója és értékek megőzője, és mennyiben “minden rossz forrása”. Jó szöveg.

Hannibal Twin 8 from The Great Race

A film központi témája a többször feldolgozott 1908-as világkörüli autóverseny, illetve két szabadulóművész, a Tony Curtis által alakított Leslie (the Great) és a Jack Lemon által megformált Professor Fate közti párharc. A két figura ellentéte adja a komédia alapját. Leslie a fehér lovag, fehér autóval, fehér nadrágban, fehér kötött pulóverben az erényekben dús de lényegében semmittevő gentleman archetípusa. Ha van lovag, akkor kell lennie varázslónak is, ez Fate. Fekete cilinderhez fekete köpenyt hordó bajszos, ideges úr. Ahol Leslie a sorsra bízza magát, ott ő ügyeskedni próbál, ahol a gentleman nyugodtan vállal kockázatot, kiszámolva az esélyeit, ott ő kétségbe esik. (Zárójelben tenném hozzá: a film komédia volta és a félresikerült ügyeskedések miatt lesz szerethető Fate karaktere.)

A “lovagokhoz” lovak és apródok is járnak. Kezdjük az utóbbival. Lesliet autószerelője, inasa, mindenese, a kopasz de rendkívül bajszos mosolygós Hezekiah kíséri. A karakter sokat örökölt Philly Fogg Passepartout-jától, vagy bármely világkerülő angol gentleman inasától. (Még akkor is, ha Leslie amerikai.) Dr. Fake-nek sokkal jellegtelenebb kísérő jut: Max, a sötét erők famulusainak összes balfaszságát öröklő szolga. A karrierje elején álló Peter Falk formálja meg, nem túl emlékezetesen.

Az autók is idomulnak gazdáikhoz. Professo Fake Frankenstein szörnyének autóbeli megfelelőjét vezeti. Minden idők legjobb autóinak alkatrészeiből rakták össze, a prof fals logikáját követve ez lenne tehát minden idők legjobb autója. A szörnyszülött szürreális, olyan mintha egy rakétába oltott Ford T modell frigyre lépett volna egy félhernyóval (halftrack, fene tudja mi a rendes magyar neve). Leslie ezzel szemben az amerikai autógyárak összefogásának eredményeként megszületett Leslie Specialt vezeti. Az előbbi kocsi tele van plusz funkciókkal: gombnyomásra füstöt generál, az utasfülke teleszkóposan felemelkedik, a “motorházból” ágyú bukkan elő; az utóbbiból egyszer kifogy a benzin, de amúgy csillogó fehéren gurul át a legrázósabb terepen is.

Az utazást színesíti még a The Sentinel riporternője, aki időnként feminista monológokban tör ki, illetve akinek hatására a lap szerkesztőségét ostrom alatt tartják a szüfrazsettek, de nem sok indíttatásom van gender szempontú elemzést írni a karakterekről. Annál is inkább nincs, hogy Maggie DuBois figurája semmit sem ad hozzá a film steampunk vonulatához, csak a burleszket és a gendert erősíti.

Összességében a két és fél órás film teljesen szórakoztató még mai szemmel nézve is, van benne suttyó európai királyság (Postdorf), obligát kardozás és örök férfias értékek. Steampunk alapfilmnek kicsit kevés.

(A folytatás akkor sem Verne lesz, következik a Rocketeer univerzum és a Those Magnificent Men and Their Flying Machines.)

Posted on

Sosevolt múlt - Nosztalgia

Múltkor volt szó a nosztalgikus steampunkról, most pedig a sokszínű Harlan Ellisontól olvastam pár mondatot, ami tökéletesen leírja ezt az alfajt. A forrás a The Rocketeer képregény gyűjteményes kiadásának (tpb) előszava.

Dave came in with the first twelve pages of the material. The originals, reworked. He brought them along, I presume, to refresh my memory. He need not have bothered. I have all the Pacific Comics magazines that introduced The Rocketer back in 1982. More, I remember them clearly. Memory is a large part of The Rocketeer. Memories of things that happened long before Dave was born, things that happened in 1938. I was four years old in 1938. Dave Stevens wouldn’t be born for seventeen years yet. But he remembers.

Posted on

Sosevolt múlt - Steampunk Magazine

Bámulatosak a steampunkok. Nem csak azért, mert a “faj” egyes példányai kézműves eszközökkel csodákat teremtenek - rádió irányítású gőztank, steampunk billentyűzet - hanem, mert a közösség nagyon jelen van a weben. Van fórumuk, blogjuk, legalább egy jó wikijük (Aether Emporium), és ami a legszebb, félúton a való világ és az aethernet között ott a Steampunk Magazine az eddig megjelent két számával.

Sétáljunk egyet kora reggel. Ha a tócsákban gázlámpák fénye csillog, az úton későn hazamenő cilinderes aranyifjakat visznek haza réveteg konflisosok, akikre haladni akaró gőzautós viktoriánus yuppiek rázzák az öklüket, akkor jó helyen járunk. Kérjünk egy Steampunk Magazine-t a sarki újságostól, legyen mit olvasni a reggeli tea mellé. (Proli huszonegyedik századiak itt tölthetik le.) Mire visszaérünk, kis szerencsével már fütyül a teáskannánk, ha későn értünk vissza, az ablakot is gőzpára fedi. A gőz amúgy is megkerülhetetlen, hajtja a kocsikat, vonatokat, gyárakat, kereket forgat, hajtja a számítógépeket, sziszegve fut a csövekben.

Eddig a mese. A magazin eddig megjelent két száma a fent vázolt sosem létezett viktoriánus mennyország/pokol szakirodalmával, híreivel és szépirodalmával foglalkozik. Előrebocsátom, az utóbbival nem volt érkezésem foglalkozni, csak a képeket nézegettem meg a novellák mellett.

Apropó illusztrációk. Bámulatosan változatos a minősége. Az egyik, steampunk sztereotípiákat és divatot tárgyaló írást még stílusos szénrajzok díszítenek, a következő mellett már Indestructables (Ezermester?) szintű tollrajzok mutatják be az úri közönségnek, hogyan lehet városi bicast velocipéd utánzattá átépíteni. (Röviden: itt elvágod, amott meghegeszted, kicsit beolajozod, háromrészes öltönyben, egyenes derékkal üzemelteted.) Ez a kettősség nemcsak az egyes számok vagy a lap, de a teljes mozgalom sajátja. Esztétizált csináld magad mozgalom úriember feltalálókkal, bolond tudósokkal vagy éppen rejtélyes hölgyekkel. Nem tudom kiverni a fejemből Lady Adát, pedig nem akartam megemlíteni A Gépezetet.

A lap elméleti része eddig erős. Az első számban - Varieties of Steampunk Experience - Cory Gross a steampunk műfaj alá eső és alatt tárgyalt művek halmazát darabolja alkategóriákra. Az elnevezés esetlegességével és apológiájával kezd, felsorolva néhány más nevét a steampunknak:

However, there are a plethora of other terms which are floating around in general use, which add to the confusion… Victorian Science Fiction, Scientific Romance, Industrial Age Science Fiction, Industrial Fantasy, Voyages Extraordinaires and Gaslamp Fantasy, just to name a handful.

Majd a steampunkról való beszéd megkönnyítése végett két alosztályt vezet be, segítségül hívva Celeste Olalquiaga giccselméletét. A Gross által idézett mondat így szól:

“/[T/]here are two basic ways of perceiving events in modern time. Both are connected to memory and may be roughly distinguished as the conscious mode, which leads to reminiscence, and the unconscious mode of remembrance proper.”

Ez ez alapján felvett két alosztály pedig a Nosztalgikus és a Melankolikus Steampunk. Az idealizált, a romantikus szemlélet jegyében fogant művek - “védőszentjük” maga Verne Gyula - tartoznak a Nosztalgikus vonulatba; a gyakran mocskos mindennapokat, szegénységet, a viktoriánus kor poklát a Melankolikus SP mutatja be. Az utóbbi az Gross szerint, ami a nevén túl is emlékeztet az cyberpunkra; ugyanazt az élhetetlen, koszos alternatív múltat hozza létre a melankolikus látásmóddal, amilyen élhetetlennek az igazi CP művek jövői. Közös látásmód, közös eszközök, tagadhatalan a rokonság.

A második szám elméleti része - A history of misapplied technology - a műfaj történetét mutatja be hosszan, műveket idézve, említve, ha idő van rá, még elemezve is. Mivel az írás több mint tíz oldalas, nem végezném ki itt tíz mondatban, inkább összefoglalom később külön postban.

A nem elméleti cikkek/hírek ennél sokkal széttartóbbak. Egyrészt van egy Modern Mechanix jellegű korabeli híreket, meghaladott felfedezéseket, eltűnt nagy ötleteket felvonultató irányvonal. Megtudhatjuk, hogyan találta fel Franklin Benjámin az üvegharmónikát, hogyan büntetetett Edison villamosszékkel egy elefántot. Másrészt a második résszel előkerül a viktoriánus korra visszautaló, de nagyon a máról szóló írás, ami a szénhasználat hátrányairól, légszennyezésről szól. Két szám alapján még nem tudom elképzelni, hogy a régi korok ismeretterjesztése és a napjaink a régmúlt tükrében vonal hogy fog elférni egymás mellett, drukkolok, hogy megtalálják az egyensúlyt.

A legjobb írás ebben a “rovatban” - a rovatozásért külön elnézést kell kérnem, de a Features/Interviews/Fiction felosztás a tartalomjegyzékben nagyon kevés - az első számban megjelent The Courage to Kill a King. Gaetano Bresci olasz anarchista akcióját meséli el a motiváción kezdve és a királygyilkossággal bevégezve.

Végül van egy kis divat és kultúra. Néhol vicces - steampunk arcszőrzetek ismertetése, ruházkodás - néhol unalmas - interjú az Abney Park SP darkwave zenekarral - cikkek. Én kialakulatlannak érzem még akkor is, ha a Moorcock interjú az első részben szórakoztató volt, de az irodalmi science fiction társművészeteit egyébként sem mindig sikerül értékelnem. (Billy Idol Cyberpunk albumáért egy rendes diktatúrában gulág járt volna, annyira rossz.)

Összességében a Steampunk Magazine iszonyatosan jól indul. Ha az elméleti írásoknak színvonalát sikerül tartani, ha a többi rovat kialakul, akkor megkerülhetetlen lesz. És már jelen verziójában is elgondolkodtam a magazin megrendelésén. Csak a posta ne lenne.

Úgy tűnik a SP nyári téma, a napokban egy raklap kapcsolódó link került elő.