Get a Mac (megint)

Az Apple valami teljesen új, hihetetlen dolgot próbál meg az új Get a Mac reklámsorozattal: számítógépeket eladni. Az első sorozattal pont az volt a bajom, hogy a Mac rajongótáborhoz szóltak. Nincs vírus, kommunikál az új perifériákkal is (stabilan hiszem, hogy az usb egy szabvány), nem indul folyton újra, csupa olyan - vagy igaz, vagy nem - vád merült fel a pécével szemben, amit a mac tábor nagyon jól ismer. A reklámok fogadtatása ennek megfelelően jó is volt. Az Apple cseszteti a pécéket, lehet ennek nem örülni? Ezzel szemben a második sorozat első két reklámja inkább arra megy rá, hogy a macet rögtön használatba lehet venni (Out of the Box) és mindent tud, amit egy pécé, még windowst is futtat (Touché). Ezek inkább szólnak a váltani készülőkhöz. Sugdossák a fülükbe, hogy igaz mi mindent tudunk, de ha nagyon kell, fut a windows is. Tech szövegtől mentes igazi reklám. A hatását meg majd meglátjuk.

Ghz hiszti

Szviccsereknek - switcher: aki bármilyen gépről almára vált - szánt topikokat mindig izgalmas olvasgatni. Egyrészt mert ingerli a geek receptorokat és komfort érzetet okoz - én már ezen túl vagyok -, másrészt pedig mert a reggeli bosszankodást, ami köztudottan szükséges a gyors bootoláshoz, is le lehet tudni vele. Az utóbbi időkben az lett a trend ezeken a fórumokon, hogy hihetetlen erős konfigokat ajánlgatnak a népek, idézem: “nehogy aztán csalódjon” a szviccser. Nem is fog, mert elviszi a szíve, ha meglátja a számla alján egy decens powermaci árát. Mást persze nem érdemes. Macminit pláne nem, a g4-es gépek nem elég gyorsak. Hogy tanulság is legyen, itt egy link, hogy milyen géppel váltottam majd egy éve. G3-500, 192 mb ram, 8 gb hdd (na ezt cseréltem egy huszasra) és persze OsX 10.2.8. Ha a fórum nem szaladt el, akkor ezt már lomtalanításra is szégyen kirakni, én meg képes vagyok ezen dolgozni/blogolni. Van akinek a kötél kevés.

Zárójel: persze mindig vannak, akiknek nagy teljesítmény kell. Kudos a tadpole-nak!