“Lacikám ilyeneket ne mondj, hogy számítógép, ezért lecsukják az embert”

Zártkörűnek a legjobb indulattal se nevezhető születésnapi bulin jártam a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Tanulmánytárában, ami amúgy Budapest egyik leggeekebb helye is. Az összegyűltek a képen látható Muszka Dánielt ünnepelni, aki most töltötte be a nyolcvanat. A számítástechnikussal együtt megünnepeltük az első magyar műállatot, a szegedi katicabogarat is, meghallgattuk hogyan nyűgözte le Marosánt, hogyan simogatta meg Kádárné a katicát, és hogy óvta Tarján Rezső a magyarokat a számítógép szó használatától.

A hangot vágtam, kompresszáltam, ekvalizáltam, így tán kicsit rosszabb, mint volt. Büntetlen nem lehet a világ egyik végéből felvenni a másikat.

[audio:https://worldshots.hu/wp-content/audio/muszka.mp3]

Kaszparov és a számítógépek

In 1985, in Hamburg, I played against thirty-two different chess computers at the same time in what is known as a simultaneous exhibition. I walked from one machine to the next, making my moves over a period of more than five hours. The four leading chess computer manufacturers had sent their top models, including eight named after me from the electronics firm Saitek.

Fogalmam sincs, hogy ki linkelte Kaszparovnak a The New York Review of Booksban megjelent cikkét, de nagyon jót tett. A nagymester nem csak arról mesél, hogy az ember-számítógép sakkversenyek legérdekesebb tíz évét hogy élte meg, beszámol arról is, hogy mi lehet a folytatás. A Deep Blue-t szétszedték a gép 1997-es győzelme után, mára, viszont - írja a cikk - egy átlagos PC-n is futtatható egy nagymesteri szintet megütő sakkprogram. Ha pedig bárkinek lehet számítógépként, erőből játszó sakkmestere, akkor ötvözni is lehet a többezer előre kiszámítható lépést az emberi kreativitással, ez az advanced chess.

Az írás érinti a játék jövőjét - például, hogy egyre fiatalabbak a mesterek -, a dámajáték halálát, és azt, hogy a tökéletes dámát játszó szoftvert megíró programozó most épp a pókerrel foglalkozik.

Még több retró számtech műsor

Torrentre kerültek egy 1981-ben indult számítástechnikai ismeretterjesztő tévésorozat, a Computer Chronicles, legjobb részei. Már a címektől és a témáktól is beindult a nyálelválasztásom. Épp csak kedvcsinálónak: “Intel 386 - the fast lane”. Abban a tíz-tizenöt évben annyi minden történt, ami érdeklődésre tarthat számot. Például kitalálták a személyi számítástechnikát, a konzolokat és a többi.

A Torrentfreak cikke megpróbál ajánlani párat, én ehhez is gyengének érzem magam. Kell. Mind. Drágaszág.

Egy kérdés maradt nyitva: ki kezd neki a pécéábécé bedigizéséhez?

(via Renton)

A számítástechnika öröme

Az Almát az almával beszéljükMac-es fogadtatása arra késztetett, hogy megpróbáljam átgondolni, amit tegnap a benchmark lelkületről mondtam. Nem lehettem elég alapos, mert mindig oda lyukadtam ki, hogy az aktuális számoknál (X GHz, Y MB, Z pont az XBenchben) fontosabb kéne legyen, hogy a felhasználó mennyire elégedett a gépével.

És pont ez a szemlélet látszik eltűnni. Régebben ha felmerült egy probléma, akkor az adott gép korlátait ismerve megpróbálták megoldani a fórumon. Akkoriban voltam tudásszomjas kis maces, sokat tanultam a félhalott G3-masok szerelésével, és OS9 trükkökkel foglalkozó topikokból. Valamikor a nem annyira közeli múltban ez a hozzáállás megváltozott, egyre gyakrabban látni az ‘erre a feladatra ilyen új gépet vegyél’ jellegű válaszokat. Így lassan eltűnik a hackelés, a számítástechnika felett érzett öröm az egészből, és átveszi a helyét a tolómérővel való méregetés. Akkor tényleg az lesz a lényeg, hogy kétszer nagyobb, négyszer gyorsabb. És ha kijön az újabb darab, ami négyésfélszer gyorsabb, akkor cseréljük a korábbi vackot, lelkes robotként…

Jobs néhány nézete arról, hogy mi mennyire obsolete eddig is leszivárgott az imádó tömeg közé, de egyik se zavart ennyire. Lehet csak az a bajom, hogy a gépem most lett “finoman szólva is szánalmas”, és észre sem vettem, amíg nem szóltak…