Kell-e szerzői videojáték?

Tegnap Angelday az Another World kapcsán - amit tényleg vegyen meg mindenki, akinek még nincs ott a polcán - arról írt, hogy szerzői játékokra van szükség, mert az igazán nagy címek így születtek. Az Another World kapcsán rögtön lehet mondani, hogy Eric Chahi, vagy hogy saját kedvencet hozzak, a Psychonautsra rá lehet vágni, hogy Tim Schafer.

Az elmélet ott botlik, hogy vannak remek, kult státuszú játékok, amiket nem lehet egy névhez kötni. Vagy amik nem az egy darab ismert név zsenijét dicsérik, hanem két-három olyan tervezőt, akiről semmit sem tudunk. A Mirror’s Edge például nem egy Rihanna Pratchett játék, inkább a játékmechanika megtervezőjét, illetve a város képének kialakítóját kellene emlegetni vele kapcsolatban. Még egyszerűbb azt mondani, hogy egy DICE játék. Mint ahogy a System Shock 2-höz sem keres az ember neveket, hanem rávágja, hogy Irrational Games.

Mirror’s Edge: a világ tervezőjének jár a pont

Céhes, ha úgy tetszik, kézműves igényességre valóban szüksége van a játékiparnak, az auteur-elmélet behozását viszont túlzásnak érzem. Egy modern videojáték létrehozásához iszonyúan sokrétű tudás szükséges, ez vezetett a stúdiók kialakulásához. Ha a játék bármelyik aspektusát elhanyagolják - a remek mechanika megírása miatt nem törődnek a grafikával, és így tovább - akkor a mű sokkal nehezebben lesz befogadható. Hosszasan magyaráztam már embereknek, hogy miért zseniális a Spelunky, illetve hosszú cikkeket olvastam arról, hogy miért kellene nekem mégis Dwarf Fortresst játszanom. A siker még várat magára mindkét esetben.

Szóval alapvetően nem érdekel a szerző. Nem hiszem, hogy zsenikre vagy istenekre lenne szükségünk. Remekművek, na azok kellenek.