Így készül a notesz

Valahol mélyen csak fontos, hogy szép vagy jó tárgyak vegyenek körül. (Még akkor is, ha azt mondja a művész, hogy a tárgyak csak tárgyak. Ebben amúgy van igaza.) Erre a nagyon egyszerű igazságra jött rá a Coudal Partners, amikor megcsinálták a saját noteszmárkájukat a Field Notes-t. A sima barna kartonborítású füzetek mellett aztán gyorsan megjelentek az olyan limitált kiadások is, mint a lenti videóban is látható koromfekete Raven’s Wing, vagy a korábbi gyönyörű sütőtöksárga sorozat.

Maga a videó is megér két mondatot. Remek az, hogy 2010-ben emberek nagyon lelkesen arról beszélnek, hogy a nagyjából az örökkévalóságnak tervezett mechanikus masinák hogyan dolgoznak, mit lehet rajtuk kézzel javítani, és hogyan jött be az egész generációkkal korábban az országba. A kézműves, kisipari termelésnek van valami bája, azt ígéri, hogy a tárgykultúra, amit a múltkor annyira hiányoltam, mégis létezik. Furcsa belegondolni, de a noteszem sokkal több időt tölt a táskámban, mint az épp olvasott könyv, azok cserélődnek.

Itthon fájdalommentesen, postára nem várva, szállítása miatt nem aggódva a Moleskine füzetei - nem a műbőr borítású, ilyen notesze volt Van Goghnak sorozat, hanem sima kartonborítású füzet - szerezhetőek be. Nyúzom őket egy ideje, és nyugodtan tudom ajánlani.

Van-e tárgykultúra?

“hagyd örökűl ha kihúnysz”

Van egy olyan kérdésem, mint az ebookos etikás volt - amit mint kiderült a NYT is feldolgozott - azzal a különbséggel, hogy erre nincs kész válaszom. Mi az a mostani használati tárgyaink közül, azok közül, amik meghatározzák a kort, a mindennapokat, az, ami még harminc év múlva is értéket fog jelenteni?

Mondok példát, hogy mire gondolok. Az elmúlt években megjelent borotválkozásgeekek - igen, van ilyen - ölik egymást az állítható pengefeszességű, Fat Boy becenevű, a hatvanas évek legjobb technikájának számító borotvakészülékekért. Az öreg erősítők árát még mindig megkérik, egy jó hangfal, jó fejhallgató is érték. Teljesen normális, hogy órát örököl az ember, a nagyapám zsebórája otthon ketyeg a fiókban. De ilyen mondjuk a könyvtár is.

Ha megfigyelitek, a fentiek mindegyike valami régi tevékenységhez tartozó, kiforrott technológia. Ezért érzem cselesnek, jövőbenézős jósolgatósnak a kérdést, mert a személyi számítástechnika alig harminc éves, és nagyon jól tudjuk, hogy ma egy tízéves masináért egy zacskó mogyorót se adnak.

Próbáltam fent nem olyan a gondolkodásba beépült csúcsmárkát írni, mint a Leica, aminek mindenkori ára az eszméletlen magas. Nem Mont Blanc töltőtollat, hanem olyasmit, ami jobban része a mindennapoknak, igényes használati tárgyak. Válasznak elfogadom a nagy brandek termékeit is. Lehet az iPad 2040-ben olyan őséginek érzett, de irigyelt kincs, mint ma egy Pulsar LED óra?