Lopott OS PDA-ra

Tegnapelőtt éjjel - szigorúan hirtelen felindulásból - frissítettem a PDA-m szoftverét egy valami egészen kalóz Windows Mobile 6.1-esre. Az a tudat vezette kezemet, hogy a vas tudja kezelni a WPA2/TKIP hálózatokat, az operációs rendszer, az ostoba állat, viszont képtelen csatlakozni az ilyen beállítással futó routerekhez. A hálózat visszabutítása persze nem opció, ha valaki nagyon be akar jönni, valószínűleg a mostani védelmen is átjön, de kell a tudat, hogy tettem valamit.

“Nem olyan vészes az általában” - közölte a kütyü átflasheléséről Ktamás, akinek elmondtam őszinte véleményemet a WM5-ről, ennek hatására elkezdtem ROM után túrni az internetet. Végül CrashOvernél kötöttem ki, aki a nickje ellenére francia - maradt is pár francia menü a rendszerben - és aki összerakott egy teljesen felasználóbarát ROM fájlt. A flashelés maga egyszerű, bár a leírások megpróbálják túlbonyolítani. Egy joystickot lefelé húzva újra kell indítani, ezzel belépünk a bootloader módba, ahol az SD-kártyára gondosan kimásolt fájllal felül lehet írni a kütyü saját rendszerét. Ennyi.

A WM 6.1 ellopása után nem csak a wifi kezdett el csodásan működni, sikerült összelőni a Google Apps-os domainemmel a naptár- és címjegyzékszinkront is. A Messages nevű mobil Outlook letölti a Gmailes leveleimet, a Mobipocker Reader, az egyetlen ok, ami miatt leporoltam a kütyüt, pedig továbbra is viszi a digitális könyveket.

Egyetlen hátulütője van a műveletnek, visszaköltözött a háztartásba a jogtalanul használt Windows. De PDA esetében valahogy együtt tudok élni a gondolattal.

Igazából az egész úgy kezdődött, hogy a Bookline nem szállítja a tíz napja megjelent könyvemet, amit arra a kis időre, amíg megjön, elkezdtem PDA-n olvasni. De ez tényleg Ádám meg Éva a sztori szempontjából. Azért szép tanulság, hogy a könyvvásárlás bűnbe visz.

Hacktivity 2008

Cyberpunk momentummal indul a nap - gondolta Stirlitz, miközben esik rá az eső és dobozos koffeint iszik sportszelettel. Akkor még nem tudja, hogy egy órát fog állni a hidegbe míg be fog jutni a konferenciára.

A sorbaállás miatt csak a felére értem be Sík Zoltán Nándor információs hadviselés előadására, de még így is sikerült elkapni a nap kifejezését: “Gibson-warfare”. A szép szókapcsolat a negyedik generációs hadviselést rejti, amikor már nem látják egymást a harcolók, nincsenek frontvonalak, nem is államok vívják, hanem érdekszövetségek, és valójában nem is a csaták megnyerése a cél, hanem a közvéleményé. A wikipédia szócikk erre van a témáról, még csak beleolvasni volt időm, a kávé fontosabb.

*

Egy kormányszóvivő.hu-nyi pénzből kell kriptó törő berendezést venni, mit célszerű? Az előadó számai szerint a 200 millióból megvehető P4-es gépeknél nagyjából kilencvenszer gyorsabban tör hasht egy FPGA-kból épített ügyes kluszter. Az FPGA támogatás ráadásul benne van a BackTrack 3-ban, használható WEP, WPA és még sok minden más törésre is. Ja, és FPGA-ból van remek PCMCIA-s megoldás is. Olvasnivaló az NSA@home oldal, ‘dolgok amikhez kicsi vagyok’ jeligére.

*

Nem lett halottja a merre tovább magyar hackerek vitának. Annak ellenére sem, hogy az asztalnál három nem hacker és Buherátor ült. Annak ellenére sem, hogy a klasszikus ESR-féle “hacker az, akit mások annak tartanak” meghatározástól a Krasznay-féle “hacker az, akit a média annak tart” meghatározásig ezer különböző dolgot értettünk a szó alatt. (Külön vicces, hogy a nézőtéren ülő hackerek és érdeklődők túl szűknek érezték az általunk használt hackerfogalmat.)

Továbbra sem tudjuk, hogy hány magyar hacker van (5-40 között valamennyi) és hogy van-e közösség (van-nincs). Az viszont már biztos, hogy hacker az lehet aki az egészségesnél is kíváncsibb és fel tudja tenni a jó kérdéseket. Ez is valami.

Az első crackelés?

A múltkor ígért Levy passzus következik a Hackers - Heroes of the Computer Revolution-ből. Annyi a háttértörténet, hogy az MIT pár számítógépét sikerrel kisajátították maguknak a hackerek - és megírták rajta a számítástechnika alapjait plusz a Spacewart - de más gépeken még kutatók és nem hacker egyetemisták próbáltak működni.

But the worst thing about MULTIX was the heavy security and the system of charging the user for the time. MULTIX took the attitude that the user paid down to the last nickel; it charged some for the memory you used, some more for the disk space, more for the time. Meanwhile the MULTIX planners, in the hacker view, were making proclamations about how this was the only way that utilities could work. The system totally turned the Hacker Ethic around—instead of encouraging more time on the computer (the only good thing about time-sharing as far as most hackers were concerned), it urged you to spend less time—and to use less of the computer’s facilities once you were on! The MULTIX philosophy was a disaster.

The hackers plagued the MULTIX system with tricks and crashes. It was almost a duty to do it. As Minsky would later say, “There were people doing projects that some other people didn’t like and they would play all sorts of jokes on them so that it was impossible to work with them … I think [the hackers] helped progress by undermining professors with stupid plans.”

További előzmények a könyv hatodik fejezetében (Winners and Losers) találhatóak. Ez az általam ismert első említése a ‘hackerek szórakozásból szétkapnak valamit, ami szerintük nem jó’ jelenségnek.

Nagyon kicsivel és zárójelben, a Sysfaqs.ru oldalon van egy warez verzió, de azt a hét fontot megéri, amibe az Amazonon kerül.