Mit adtak nekünk a törökök?

A hagyományos borotválkozás - azért kezdem ezzel, hogy a nem szektások elkapcsolhassanak időben - hihetetlen játszótér, felfedezésre készteti az embert. Persze ezt így utólag írom, amikor múltkor a beszerzőkörutam végén kifelé sétáltam a Barosson, rámesteledett, jöttek a mínuszok, akkor ez úgy csapódott le, hogy “isten mekkora barma vagyok már megint”.

A célom a Török Élelmiszer Üzlet nevű bolt volt a Baross utca 109 alatt, mert erről hírlett az, hogy lehet Arko borotvaszappant kapni. Illetve a borotvafórumon - ami a világ egyik csodájaként Orosz Peti blogposztjából nőtt ki - emlegettek holmi citromos arcszeszeket is, ami még érdekesnek hangzott.

A bolt minden hisztim ellenére ott volt gyönyörűen, ahol kellett neki. Tartottak török csokit, török tésztát, török nyalókát, török olivabogyót, török konzervet, és egy oldalsó kis polcon borotvakrémet, szappant, és a szent grált, Arko borotvaszappant is. A kísérlet, mint a legtöbb borotákozós próba, rém olcsó: egy fél sör áráért adják a kis rúd szappant, ami ha beválik, akkor a világ végéig elég, ha nem, akkor még mindig rá lehet valakire tukmálni.

A tukmálásra amúgy nem kerülhet sor, mert 1, remekül habzik, tökéletes szappan 2, az Arko szaga valami leírhatatlan, nem szappan, hanem szappanság illata van. Amikor a teremtő öregisten kőtálból borotválkozott a barlang előtt - nem lehetett mindig olyan hippi, mint a képeken -, bent meg a görög fickó nézte az árnyékokat, akkor közben ilyen illat volt. Van benne régiség, elmúlt világ, borbélyszalon, porcelános fürdőszoba rézcsapokkal, papírújság lapozóban, és persze tisztaság, fehérség, amit akarsz. Tudom, hogy lassan betegebben hangzik, amit írok, mint a tiszteletreméltó Teddy szövege a Csengetett, Mylord?-ból, de ez a cucc ennyire jó. Ha arra jártok, még akkor is ugorjatok be egy rúdért, ha amúgy patronossal borotválkoztok meg azzal a zöld szmötyivel.

A következő utam a Nyugati mögé visz, ott lehet kapni az arcszeszt, amitől az ember Menzel filmnek látja a világot. Említettem már, hogy móka a borotválkozás?

Tetszik tudni Hierosólyom

Nem a hozzárendelés, hogy ha az ember a magyar nyelv mindenek felettiségét bizonygatja (különös tekintettel a sumér, japán, ógörög rokonságra), akkor jobboldali, de az ilyen írások valahogy mindig “nemzeti konzervatív” lapokban jelennek meg. Most a HH kommentboxában emlegetett Nemzetőrben találtam egy remek írást, összeesküvés-elméletek kedvelőinek kötelező.

Tudja-e az olvasó, hogy II. András királyunk a 20 000 fős keresztes hada élén szerencsésen megérkezett ugyan a Szent Földre, ám nem kezdte mészárolni az ellenfelet, mert rögvest kiderült: akikkel csatáznia kellett volna, azok magyar ajkú rokonaink. Csetepaté helyett inkább beszélgettek – nem kellett tolmács. A pápa ki is átkozta ezért II. Andrást, ezúttal már másodszor, s most már a teljes magyar néppel egyetemben. (Még ennél is árulkodóbb, hogy II. András Jeruzsálem királya lett.) Még Jeruzsálem neve is magyar, nem rég még így is írták: Hierosólyom, ahol hier=har, azaz felmagasló, pl. felmagaslása okán ezért e hegynevek: Hargita, azaz Har-gita, Har-sányi hegy. Tehát Jeruzsálem=felmagasodó sólyom. Sólyom pedig a szentlélek madara, pontosabban isten lelkének megszemélyesítője, de azt hiszem, ezt nem kell részleteznem egy magyarnak. (Mondhatnánk azt is, hogy Solymár testvérvárosa Jeruzsálemnek: a sólyom okán.) (Varga Csaba: Az üldözött magyar nyelv)

De ha már szóba kerültek az arabusok (akarom mondani szaracénok, azaz… ki tetszett már találni? Sárszín!) és a törökök, akkor Hargita megye nyugalmazott tanfelügyelőjének, Beder Tibornak a könyvét nem tudom említés nélkül hagyni. A Gyalogosan Törökországban, ami Beder 1982-es Zágon-Macarköy (2600 km) túrájának naplója, ugyanis tartalmaz mindent, ami a magyarkodó cikkekből kimarad.

El-elgondolkodó és elgondolkodtató szöveg, séta közben fejben írva, később lerögzítve és végül könyvbe összesimítva. Végigveszi a törökök történetét, különös tekintettel a török-magyar (Gróf Széchenyi Ödön pasa!), török-székely kapcsolatokra, ad egy minimális szókincset, mesél a török vendégszeretetről. És mindezt azért, mert valamit csinálni kell, míg Macarköy, a Mária Terézia idejében kitelepített magyarok faluja, felé gyalogol.

(Beder Tibor: Gyalogosan Törökországban, Pro-Print, Csíkszereda, 2001)