Internet, olvasnék valamit!

Az elmúlt körülbelül két évben sokan rájöttek arra az egyszerű igazságra, hogy jól megírt hosszú cikkeket olvasni jó. Az aktualitásokhoz szorosan nem kötődő sztorik ráadásul időállóak. Az Esquire 2008-as, a hentes mesterség titkairól szóló cikke ma is annyira érvényes, mint 2008-ban, a megjelenésekor volt. A szűrőoldalak közül kedvünkre válogathatunk, akinek a Longreads szerkesztése jön jobban be, akinek a Longform vagy a Give Me Something to Read jön be, az arra iratkozik fel. És akkor még a saját Instapaper beüzemeléséről és haverokkal való megosztásáról nem is beszéltünk.

Onnan jutott ez eszembe, hogy tegnap egy cikkhez - A kormányok csak a más országok Blackberry-forradalmárait szeretik - megvettem a The Atavistról megvettem majdnem két dollárért David Wolman The Instigators című, az Tahrír téri eseményekről és a tüntetést megszervező csoportokról szóló cikkét. Ha meg nem is világosodtam, arra rájöttem, hogy ez a modell működhet. Ötszáz forint - egy sör - egy jól megírt hosszú cikkért jó ár. Lehet van egy modellünk, amiben tud élni a netre már túl hosszú cikk. Hát nem remek?

Állami és magánzó kémek

CIA, FBI, NSA, DOH… ki meddig tudja folytatni az amerikai nemzetbiztonsági kiszámolóst? Tudtok még mondjuk tíz betűszót? És tizenötöt? Ha nem megy, akkor sem kell elkeseredni, a Washington Post két újságírója, és több kutatási asszisztense megcsinálta mindenki helyette a házi feladatot. Két év munkájával feltérképezték a 45 szigorúan titkos állami ügynökséget, és a nekik bedolgozó több mint kétezer céget.

Az összegyűjtött anyag alapján meglepően nagy a káosz, meglepően sok információ vész el a kezelésükkel megbízott ügynökségek között. A helyzeten pedig az sem javított, hogy a 9/11-es terrortámadás után szaporodni kezdtek az ügynökségek, a csak megfelelő belépőkártyával megközelíthető campusok, az irodaépületek, és az állami feladatokat jó pénzért átvállaló szerződött partnerek.

A Top Secret America kötelező olvasmány.