Kremlinológia és tészta

A meglepetés erejével hatott, hogy létezik olyan, hogy Tudásfeltöltés.hu oldal sőt épp verseny zajlik rajta. A háromfős csapatoknak tudományvizualizációs filmeket kell készíteni, ezeket a zsűri megítéli, a nyertes HD-kamerát kap, az internet pedig megkapja beágyazható formában a filmeket.

Jól természetesen mi járunk. Van videó, amin Mink András meséli, hogyan készült a szamizdat, van anyag a tésztahidakról, kremlinológia, nem is linkelem végig, nézzetek szét.

A robotok köztünk vannak!44!négy!

A robotok köztünk vannak! Tavaly robotporszívó járt a lakásomban, igaz csak pár napig, de akkor öröm volt a takarítás. Idén pedig robotversenyen jártam. Az idén második alkalommal megrendezett RobonAUT-on az egy féléves robotépítő kurzus diákjai mutathatták meg mit tanultak. Az alap azonos volt - egy nagykerekű távirányítós autó és egy processzorkártya - a szenzorokat és az egészet meghajtó szoftvert mindenki maga írta.


szólj hozzá: RobonAUT 2011

Bénázás volt bőven, az szenzorok leperegtek, a legóból épített részek szétestek, az autó nem indult el a hibás szoftverfrissítés miatt, de ezek tették igazán szerethetővé a versenyt. Meg persze a gondolat, hogy a jövőben élünk, egy háromfős csapat egy félév alatt tud magától közlekedő robotot építeni.

Véget ért az Iron Coder

Az elmúlt napok legfontosabb mac jellegű híre nem az volt, hogy egy őrizetlenül hagyott OS X-et - amihez a tulajdonos a hackereknek lokális hozzáférést adott - harminc perc alatt feltörtek. Nem is az, hogy az inteles Minikben is cserélhető a processzor. Hanem, hogy véget ért az Iron Coder.

Félreértés ne essék, az előbbiek is fontosak, a hackeresen lehet flémelni jókat, a minis hír hallatán pedig összeülhetnek tanakodni a gépüket krómfelnivel és atom neonokkal tuningolók.

Az IC - amiről most már elárulom, hogy egy olyan háromnapos fejlesztői verseny, amit független mac developerek rendeztek saját szórakoztatásukra - viszont annak a jele, hogy vannak akik örömmel játszanak API-kkal, akik beérik azzal a díjjal, hogy a következő feladatot ők találhatják ki. Már az IC megléte is igazolta azt a hitemet, hogy a “mac életérzés” nem csak a böhöm i- és pro appok világában van jelen.