Play it Bogart!

Nem, nem arról fog szólni, hogy addig ütöttem a számítógépet, amíg. Hanem arról, hogy a Max Payne játék tizenévvel a megjelenése után is tökéletesen játszható maradt, sőt nehéz. Mai szemmel sokkal jobban látszik, hol csaltak a fejlesztők, hogyan vannak lezárva az utak a játékos elől, mennyire a forgatókönyv szerint jönnek a rosszfiúk. De még ezt a kilátszó díszletet is meg lehet bocsátani a játéknak az igazi noiros narráció és a fel-feltűnő bravúros megoldásoknak köszönhetően. Aki egyszer járt bedrogozva Payne lakásában, az sose felejti, ugye?

A játék már van annyira régi, hogy romantikus hibák jöjjenek elő a motorból. Feltelepülni feltelepül körülbelül bármire - 64 bites Win7 van a gépemen - de hangot például nem ad ki rendesen. Ha pedig nem hallani, ahogy Max igazán magánnyomozósan narrálja a kalandjait, akkor nincs is értelme a játéknak.

Itt jönnek a képbe a fanok. Volt egy jótét lélek, aki a Vista megjelenésekor megírta a hangokat átvuduzó patchet, amitől hirtelen újra játszhatóvá vált a játék. Majd amikot kijött a Windows 7, akkor ismét feltűnt, ezúttal a Steam fórumain, és közreadta a frissített patchet. Példaszerű sztori arról, hogy mire nem képes az odaadó rajongótábor.

És magyarázat arra, hová tűnt 24 óra az életemből. (Ebből nyolc a közepes melodrámává silányított második rész.)

Márciusi meetup (hang)

Megkésve, de megvannak a márciusi SF meetup hangfelvételei, a videókat még nem kaptam meg. Kiss Domokos az egyetemi és az egyetemközi robotversenyekről, Frivalszki Péter a 2011-ben nézendő SF és fantasy sorozatokról - lesz HBO-s drága fantasy! -, Hargitai Banyek András az elektromos zene kezdeteiről, Vámosi Gergő pedig a Minecraft sikeréről beszélt. Az előadások a nevekre kattintva letölthetőek, illetve egyben egy csinos zipben is le lehet szedni az egészet, úgy kevesebbet kell kattingatni.

Kiss Domokos
[audio:http://www.archive.org/download/2011MrciusiSfportalMeetup/marciusimeetup_1_robotverseny.mp3]

Frivalszki Péter
[audio:http://www.archive.org/download/2011MrciusiSfportalMeetup/marciusimeetup_2_sfsorozat.mp3]

Hargitai Banyek András
[audio:http://www.archive.org/download/2011MrciusiSfportalMeetup/marciusimeetup_3_elekromoszene.mp3]

Vámosi Gergő
[audio:http://www.archive.org/download/2011MrciusiSfportalMeetup/marciusimeetup_4_minecraft.mp3]

Harmadik jövőkutatás meetup (videó)

Jobb híján én voltam a harmadik Jövőkutatás Meetup kameramanja. A felvétel jól illusztrálja, hová nem kellett volna lerakni a kamerát.

Fekete Zsombor videojátékokról, gamifikált feladatokról és Jane McGonigalról beszélt; Bodó Balázs a Wikileaksről adott elő, és arról, hogy ki ellenőrzi őket; Dombi Ákos egy pillanatig sem álltatott minket azzal, hogy egyszerű jövő elé néz a magyar gazdaság; Mink András a Nyugat jövőjéről filozofált; Kánai András pedig úgy beszélt a SF jövőjéről, hogy talán egy célzást se eresztett el a magyar scifi felé. Nézzétek meg, mert nagyon jó volt.

Aki kocsiban, villamoson, futás közben hallgatná az előadásokat, annak Elek László hangfelvételének letöltését javaslom. (Közben vannak saját felvételek is erre.)

A Jövőkutatás Meetup nagyjából havonta van, a pontos időpontról a Jövőobszervatórium blogon és a Facebook jövőkutatás csoportjában lehet értesülni.

Pixelhősök (kritika)

A könyv legerősebb és legfontosabb részei azok, amelyek a magyar játékkultúrával, klubokkal, számítógépes újságokkal foglalkoznak. Az egyik interjúból megtudhatjuk, miért nem jutott egy forint sem a Commodore 64-re készült legendás The Last Ninjá-t fejlesztő magyar programozóknak. Hogyan nőtte ki magát az egy darab Spectrum számítógéppel rendelkező Csokonai Művelődési Ház számítógépes klubja akkorára, hogy többször megtöltötték rendezvényeikkel a BME auláját. Szó esik a Novotrade által futtatott csapatokról, a másolópartikról, és a csokonais rendezvényekből kinövő magyar videojátékos sajtóról is. A részt a “Csoki”-t azóta is igazgató Tóth Lajos sztorijai és az egy generáció számítógéphez való viszonyát meghatározó CoVboyjal készített interjú fogja keretbe.

Megjelent a kritikám Beregi Tamás Pixelhősök című videojátéktörténeti könyvéről az [origo] Kötvefűzve blogjában. Ha minden igaz, a könyv a Klauzál 13-ban a legolcsóbb.

(Fotó: Hajdú D. András, [origo])

Hackeresdi - előadtam az Űrhódítón

Múlt pénteken az Űrhódító Konferencián, ami a legendás Space Invaders játék kegyetlenül szemét magyar klónjáról, illetve a november végéig látható videojátéktörténeti kiállításról kapta a nevét, tartottam egy előadást a hackerjátékokról. Fent látható a diája, lentebb meghallgatható és letölthető a hang.

[audio:http://worldshots.hu/wp-content/audio/SzedlakAdam_Haxploitation.mp3]

A témát Meetupra kezdtem el kutatni, egyszer - akkor is azt hittem, hogy utoljára foglalkozom vele - megírtam a Disputának, az is elég jól sikerült. Most hogy előadtam jót, tényleg valami mással kéne foglalkoznom. Olvasnátok például noir nyomozókról?

My mike sounds nice, check one (Űrhódító konferencia)

Yours truly október 15-én pénteken a Múzeumban, Amit Régen Közlekedésinek Hívtak (Városligeti krt. 11.) fog beszélni a hackerjátékokról az Űrhódító konferencián. (Esküszöm ajánlottam legalább még egy témát, de ezt kérték.) A részletes program az Űrhódító kiállítás Facebook oldalán megtalálható, de bemondásra is elhihetitek, hogy érdemes lesz eljönni. Lesz Z. Karvalics, Kömlődi, Gargaj, Fekete Zsombor, Stöckert Gábor. Szóval van-e még szabadságotok az évre?

Ingyenjáték: riporter géppuskával

Alex Rignek hívnak, és eltűnt személyek után nyomozó riporter vagy. Nagyjából ennyi információval rendelkezünk, amikor nekivágunk a The Hive című egészen remek 2D akciójátéknak. Az isten háta mögötti oknyomozásra sokkolót is cipelő riportert már az első pár szobában sikerül felfegyverezni, onnantól pedig nincs megállás. Egyenruhás őrökön, meghökkentő kísérletek furcsa maradványain kell átküzdeni magunkat, hogy összegyűjtsük a nagy leleplezéshez szükséges dossziékat.

A játékot készítő Vanni del Moral nagyon figyelt a részletekre. Gyönyörűen le van animálva, ahogy Alex berúgja az ajtókat, csinos rövid sorozatokban szállnak a golyók, és a gonosz professzoros horrorokat idéző módon sisteregnek az elektromos csapdák.

A The Hive nem mentes teljesen a hibáktól: néhány medkitet, töltényt nehéz felvenni, ha nagyon igyekszünk be lehet zuhanni a díszlet mögé, de ezek csak a pályaterveket érintő apróságok. Összességében remek minőségű, az apró részletek miatt nagyon élvezetes játék, megéri rászánni a végigviteléhez szükséges 1-2 órát.

(via IndieGames)