Rakjuk el: emberek az internetről

Két olyan hosszú előadás is hányódott a gépemen, amit azért töltöttem le, mert a technológiai mainstreamtől távolabb eső emberek beszéltek benne az internetről és a jövőről. Az elsőn Jaron Lanier, aki a virtuális valóságnak volt nagy úttörője, majd mire megöregedett és kritikussá vált, beérte őt a jövő. Most a Microsofttal dolgozik együtt valamit a Kinecten, ami elhozta az avatárt az embereknek.

John Naughton, akiről már többször elmondtam, hogy az egyik kedvenc britem, pedig az ALT-C konferencián beszélt a techonológiai szféra jövőjéről, és arról, hogy a múltból mindig megöröklünk alkatrészeket, működési elveket, módszereket. Van benne szó Gibsonról és a felhasználók igényeiről is.

Végül pedig itt a mindig szórakoztató Jason Scott, aki a shareware kultúráról beszélt a Derbyconon. Ezzel nagyjából meg is van egy teljes délutánnyi program.

Varázsszemüveg helyett

The essential lesson that we have abstracted from our experiences with Habitat is that a cyberspace is defined more by the interactions among the actors within it than by the technology with which it is implemented. While we find much of the work presently being done on elaborate interface technologies — DataGloves, head-mounted displays, special-purpose rendering engines, and so on — both exciting and promising, the almost mystical euphoria that currently seems to surround all this hardware is, in our opinion, both excessive and somewhat misplaced. We can’t help having a nagging sense that it’s all a bit of a distraction from the really pressing issues. At the core of our vision is the idea that cyberspace is necessarily a multiple-participant environment. It seems to us that the things that are important to the inhabitants of such an environment are the capabilities available to them, the characteristics of the other people they encounter there, and the ways these various participants can affect one another. Beyond a foundation set of communications capabilities, the details of the technology used to present this environment to its participants, while sexy and interesting, are of relatively peripheral concern.

A szöveg Chip Morningstar és F. Randall Farmer The Lessons of Lucasfilm’s Habitat című írásából való, kiemelés tőlem.

A félkövér mondat pedig a terület egyik legfontosabb megállapítása lehetett (volna) akkoriban. Persze ehelyett jött az adatkesztyűs, varázssisakos hevület, ami félre is vitte az egész virtuális világosdit vagy öt évre. A mostani észhez téréssel megint ott járunk, hogy a legnépszerűbb MMO egy újabb pirítóssütőn is hajlandó elindulni, a játékosok pedig megbocsátják neki a némiképp elnagyolt grafikát.

Tim Bray a fenti tanulságot egy kicsit kevéssé barokkosan fogalmazta meg:

Here’s the thing: the Net’s killer app has always been other people.

Mindig rá szoktam csodálkozni, pedig annyira magától értetődő.

Gazs azt mondta, hogy lesz Habitatos írás ma a Cyberculture.hu-n. Addig is érdemes elolvasni a teljes Habitat dokumentumot, érdekes megfigyelések és remek sztorik lelőhelye.