“I did not join the struggle to be poor” - a mondat Smuts Ngonyamának fogainak kerítésén szökkent ki 2004. novemberében. Ngonyama ekkor az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) szóvivője volt, és azt próbálta meg magyarázni, milyen szerepe volt a Telkom privatizációjában, ami során a cég egy része az ANC-kormányok telekomunikációs főosztályvezetőjénél, Andile Ngcabánál kötött ki. A dolog talán még védhető is lett volna, elvégre Ngacba valóban szakpolitikus volt, de nem ez volt az egyetlen nagy értékű privatizáció, aminek a végén ANC-közeli figurák jártak jól. A mondat és a tény, hogy Ngonyama a bizniszből csinos, 160 millió randos - mai árfolyamon 3 milliárd forint körüli, akkorin közelebb van az öthöz - haszot húzott, nos, nem vette ki jól magát.
És mintegy zárójelbe rakjuk ide, hogy arról az ANC-ről beszélünk, ami most is kormányon van, aminek az elnökét a nemi erőszaktól kezdve a zsaroláson keresztül a sikkasztásig mindennel megvádolták már, de egyelőre leperett róla. Meg sok más is. Legutoljára a Panama Papersben lehetett olvasni az emberről.
De vissza a struggle-höz, meg a szerencsétlen mondathoz, mert azt megragadva lehet kimászni a dél-afrikai politikából. Lawrence Lemaoana ezt a mondatot válaszotta faliszőnyegének témájául. A szemfülesek azt is észrevehetik, hogy van csinos forásmegjelölés is: a sárga betűkben feltűnnek az ANC logójának darabjai, mintha egy zászlóból vágta volna ki őket. Ha megfelelő szögben nézzük és kicsit hunyorítunk is közben, olyan ez, mint a nagymamám Zalai Imréné népszavazási kérdést ad le mém, de fizikailag is létezik.
Legalább ennyire fontos - és ezzel mindjárt elérünk oda, ahol a sztorinak kezdődnie kellet volna - hogy a szövet is érdekes. Afrikai kanga, ami hagyományos női ruha Afrika Nagy-tavak régiójában. Két darab másfélszer egy méteres textilből áll, és hihetetlen formanyelve van. A kerete mintás, a közepe egy mondatot, találós kérdést, bölcsességet vagy valami üzenetet tartalmaz - ez a kanga neve - és valami hozzá kapcsolódó mintát. Na ilyen kangákból - és shweshwe-kből, ami a kékfestett szövet rokona - álló kiállítás jött szembe a William Morris Galleryben, amikor ott jártam. Ott lógott a falon Lemaoana több a médiára és az apartheid utáni politikára reflektáló munkája is - az Afronován van egy jó válogatás belőlük.
A kiállításon viszont nem az egyes ANC-s ügyeket felemlegető művek lógtak a falon. Valódi választási üzeneteket tartalmazó, tömeggyártott textileket is kiállítottak. Olyat, amin csak politikai szlogenként is érthető mondat szerepelt, olyat, amin Mandela volt a sorminta - persze Mandela pártja az ANC volt, körbe is értünk - és persze olyat is, ami Barack Obama megválasztásának örült.
Elég pár utcával arrébb sétálni, hogy az afrikai textilek egészen más kontextusban jöjjenek szembe. Walthamstow Central metrómegállótól egy sarokra a főutcán viasznyomott anyagokat anyagokat is lehet találni a méterenként kétfontos tweed és gyapjú között. Üzenet nincs rajtuk, ha pedig a minták jelentenek is valamit, nem mi fogjuk megfejteni. Kellene hozzá egy ghánai, kongói vagy nigériai ismerős, hogy elmondja, mivel állunk szemben.
Néhány hat yardos csomagon a Vlisco név is feltűnt, amit a közelmúltban kiáltottak ki - újra - Afrika Chaneljének. A holland cég textiljei eddig is a népviselet részének számítottak, de az olcsóbb kínai szövetekkel nem igazán tudott versenyezni. Végül egy brit befektetői csoport szállt be az üzletbe, és megpróbálnak divatmárkát csinálni a Vliscóból. Az idei kollekciójuk épp hatvanas éveket játszik, viasznyomott nagy mintás textilekkel.
Vita hálistennek van abból, hogy az egykori gyarmatosító ország cége gyártja az afrikai népviseletnek számító textileket, miközben a kentéről vagy a bogolanról sokkal kevesebb szó esik. Tunde M. Akinwumi, a The “African Print” Hoax (PDF) szerzője szerint alapvetően európai, kínai, jávai és indiai minták díszítik az afrikai textileket. A mudcloth, a kente adhatná az újrateremtett afrikai szövetek alapját. Jacques Macquet antropológus afrikanitás (africanity) fogalmát és az ezt körüljáró írásait véli alapnak Akinwumi.
Az indonéz - Jávára is onnan ment - eredetet a Vlisco sem tagadja, csak a sztori más: a hollandok valóban az indonéz batikot - megint egy textil! - akarták lemásolni és gépekkel gyártani, de annak a piacnak nem felelt meg a termék. Ellenben félúton találtak egy másik piacot maguknak, ahol magukénak érzik a márkát a viselői.
Hogy milyen etikai köröket lehet még megfutni, ez a blogposzt remekül összefoglalja. Esetenként itthon is van lehetőség feltenni a kérdést, a magyar Keuna divatmárka afrikai textilekkel dolgozott, igaz, megvolt hozzá a sztorijuk is. Vagy ha még működő márka kell, akkor Bandula Aranka dolgai között vannak gyakran waxprintesek. Az afrikai kapocs pedig mindkét esetben ugyanaz: Sena.
És akkor még azt nem is meséltem, hogy Walthamstowból hazafelé, Bethnal Greennél a gyerekkormúzeumban warlikiállítás van. Az is festett, az is textil, de kelet-indiai és történeteket mond el, és a Jivya Soma Mashéhoz hasonló alkotók újra felfedezték maguknak. De már így is szétesik a poszt, ne menjünk tovább.