Trust is a weakness

Az egész mese úgy kezdődött, hogy az unokatestvérem belépett a 14 éves vén farkak világába -családi parti, összezördülés, menetrend szerinti eső - és illett vinni neki valami ajándék félét. Lévén lusta disznó, aki ráadásul egy estével hamarabb tudta meg a parti létét, elkezdtem leszedni neki valami játékot

Fentebb egy költői túlzás látható. A Darwiniát hónapok óta nézem, csak eddig lusta voltam letölteni. Pedig…

És leszedtem a Darwiniát neki. De az istennek nem akart jönni, ezért a partira elmentem üres kézzel, ittam a srácokkal, főztem(tünk) egy remek gulyást és szerveztem egy partit itthonra. Így most a két nagyobb unokatestvérem a szobámban horkol, messze az óvó és védő anyai kéztől. A játékra persze én kattantam rá, nekik nagyon pixeles, nagyon nyolcvanasévek volt. Nekem viszont hihetetlenül tetszett, ahogy kis pixelhuszárokkal kell büntetni a gonosz vírusokat a fekete ég alatt, poligonföldön járva.

Az igazi rákattanás - Teve kedvéért: squee ;) - viszont nem a Darwinia volt, hanem a kistestvére, az eléggé nem dicsérhető Ambrosia Software előző dobása, az Uplink lett. A játék lényege nagyon egyszerű: van egy tré géped, tré netkapcsolatod, tré programjaid és hackerként működsz a rejtélyes Uplink társaságnál. Hekkelgetsz, kapsz pénzt, hogy jobb felszerelést, több memóriát, stb vegyél. Aztán fél nap játék után - ennyit öltem eddig bele - amikor már kezded jónak érezni magad, megjelenik az első mellékszál, eltűnnek a cég hekkerei, olyan adatok vándorolnak, amiknek nem kéne megmozdulnia, szövődik az összeesküvés. Ezt az összeesküvést egyelőre a tárcám ellen érzem, motoszkál bennem, hogy illene megvenni a játékot, ha egyszer tényleg instant klasszikus, és ráadásul nem kerül többe két könyv áránál (5,1K). Érlelem még az elhatározást, de “rossz” vége lesz, úgy érzem.